Megérkezett az első gólya Magyarországra: Kele őrzi családja hagyományát

Ismét a vörsi gólya volt az első, amelyik visszatért Afrikából Magyarországra.

Első gólya 2022
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A gólyákat gyakran nemcsak a gyerekszületéssel, hanem a tavasz közeledtével is kapcsolatba hozzák, hiszen a telet Afrikában töltő madarak érkezése azt jelenti, hogy hamarosan a melegebb idő is beköszönt.

Bár ez január végén még korainak tűnhet, az első gólya máris megérkezett Magyarországra, méghozzá nem más, mint Kele, aki a Somogy megyében található Vörs temploma és az ABC között fészkel. A madár évek óta az első, amelyik visszatér a telelésből, idén azonban még a szokásosnál is korábban érkezett, hiszen eddig általában február közepén tért haza.

Kele továbbviszi a családi hagyományt

A vörsi fészek korábbi lakója, Charlie kezdte a hagyományt, hogy mindig ő tért haza elsőként a telelésből. Ő egészen 2011-ig, 14 éven keresztül köszöntötte először a tavaszt, egyik fiókája, Kele pedig 2020 óta viszi tovább a családi hagyományt. A gólyát, ahogy a fészke melletti ABC-t is Fekete István emlékére nevezték el, aki a vörsi templomba járt vasárnaponként misére. 

A vörsi templom és a gólyafészek.
A vörsi templom és a gólyafészek.
Fotó: Templomok / Indafotó

- Nagy nap a mai nekünk, a gólya jelképe sokat jelent számunkra - mondta Farkas Dezső, Vörs alpolgármestere. - A tavalyi évben készítettük el hétrészes gólyaútvonalunkat, amelynek keretében az idelátogatók meg tudják tekinteni a nevezetességeinket. Általában február elején szokott érkezni, meglepődtünk mi is, milyen korán jött Kele. Gondoskodni fogunk róla, hogy minden a legnagyobb rendben legyen - összegezte a Sonline.hu-nak.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Így segíthetsz a Magyarországon telelő gólyáknak

Mutatjuk, kinek szólhatsz, ha segítségre szoruló gólyát látsz, és mit adhatsz neki enni.

Így segíthetsz a Magyarországon telelő gólyáknak: mutatjuk, mivel etetheted őket

Mutatjuk, kinek szólhatsz, ha segítségre szoruló gólyát látsz, és mit adhatsz neki enni.

Elolvasom

(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük