
Jelentősen felemelnék a dohányzás korhatárát: 100 éves kortól lehetne csak cigarettázni Hawaiin
Csak a száz éven felülieknek engedélyeznék a dohányzást Hawaiin.


Százéves korra emelnék a legálisan dohányzók alsó korhatárát Hawaiin, ugyanakkor az elektromos cigaretták használatára, a dohányrágásra és a szivarozásra nem terjedne ki a korlátozás. A törvénytervezetet előterjesztő Richard Creagan demokrata párti politikus szerint fokozatosan kellene emelni a korhatárt 2020 és 2024 között - adta hírül a BBC hírportálja. A korábban sürgősségi szakorvosként dolgozó Creagan az emberi történelem leghalálosabb gyártmányának nevezi a cigarettát törvényjavaslatában.
2017 januárjában Hawaii lett az első amerikai állam, mely 21 évre emelte a korhatárt a dohánytermékek birtoklására és élvezetére. Az Egyesült Államok többi államában általában 18-19 év a legálisan dohányzók alsó korhatára. Creagan törvényjavaslata szerint 2020-ban 30, 2021-ben 40, 2022-ben 50, 2023-ban 60, míg végül 2024-ben 100 éves korra kellene emelni a dohányzás korhatárát.

A Hawaii Tribune-Herald című napilapnak nyilatkozva a politikus hangsúlyozta, hogy a dohányipar szándékosan úgy tervezte meg a cigarettát, hogy az függőséget okozzon, noha tisztában van a termék egészségkárosító hatásával. - Nem engedünk az embereknek szabad hozzáférést az opioid fájdalomcsillapítókhoz sem, mint ahogy semmilyen receptre kapható gyógyszerhez sem - fűzte hozzá Creagan.
Az új korhatár nem terjedne ki az elektromos cigaretták használatára és a szivarozásra, mivel Creagan szerint azok jóval biztonságosabbak a hagyományos cigarettáknál. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet figyelmeztetése szerint azonban minden dohánytermék ártalmas, és rákot okoz. Az amerikai járványügyi központ - CDC - szerint a cigarettázás a vezető oka a megelőzhető betegségeknek és halálozásoknak az országban.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
Az Egyesült Államokban évente nagyjából félmillió ember hal meg dohányzással összefüggő betegség miatt. Ahhoz, hogy Creagan javaslata törvénnyé váljon, jóvá kell hagynia a hawaii törvényhozásnak, és ki kell állnia a dohányipar várhatóan heves tiltakozását.
Döbbenetes dolog történik a szájban, mire elfogy egy doboz cigi
Sok olyan kampány létrejött már, melyben úgy próbáltak a leszokásra ösztönözni, hogy a kellemetlen következményeket szemléltették kisfilmekben vagy a csomagoláson elhelyezett fotókon. Egy dizájner azonban egy sokkal kreatívabb módot talált erre.
OLVASD EL EZT IS!
- tudomány
- pszichológia