Te hány napot bírsz ki a 7-ből? Egyhetes kihívás telefonfüggőknek
Kezdődhet a tavaszi elektronikus méregtelenítés: ismerd meg a digitális detox programot!
Korunk egyik legnagyobb népbetegsége az okostelefon-függőség, mely még a legkitartóbbakat is bedarálhatja, méghozzá hamarabb, minthogy kimondanád: messenger.
Korábban már írtunk róla, hogy az elmúlt 15 évben ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az elektromos kütyük iránt, vagyis manapság egyáltalán nem ritka, hogy a fiatalok szabadidejük legnagyobb részében a telefonjukat nyomkodják.
Egyhetes kihívás telefonfüggőknek
Ugyanakkor az addikció nemcsak a tiniket fenyegeti, hiszen a jelenség a felnőttek körében is elterjedt. Alvászavar, kedélyállapot-romlás, koncentrációs nehézség, teljesítményhanyatlás, sőt, a depresszió sem kizárt abban az esetben, ha valaki képtelen meglenni a telefonja nélkül.
Ha úgy érzed, nehezen bírsz ki anélkül 20 percet, hogy csekkolnád a kijelzőt, netán a telefonoddal a párnád alatt alszol, próbáld ki ezt az egyhetes kihívást, ami egyébként egy filléredbe sem kerül, ám a végeredmény annál felszabadítóbb lesz.
Hétfő: takarítsd ki az online profilod, és töröld a számodra ismeretlen személyeket. Ezután iratkozz le a felesleges hírlevelekről, majd távolítsd el a ritkán vagy sosem használt alkalmazásokat!
Kedd: kapcsold ki az értesítéseket!
Szerda: állj ellen a kísértésnek, és ne az legyen az első dolgod ébredés után, hogy a telefonodra pillantasz!

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Csütörtök: tedd töltőre a készüléket a szobádon kívül, lefekvés előtt egy órával pedig már egyáltalán ne vedd kézbe!
Péntek: menj el vacsorázni a telefonod nélkül!
Szombat: ne posztolj semmit a Facebookra, sőt, lehetőleg be se lépj az oldalra!
Vasárnap: kapcsold ki a telefonod egész napra!
+1: oszd meg a cikket, hogy mások is kipróbálhassák!
Mindenki irigyelte a csinos Instagram-sztárt, aztán kiderült a sötét titka
Lisette Calveiro ékes például szolgál arra, hogyan sodord magad adósságba a látszat és a hamis csillogás hajkurászásával. A 26 éves, marketingesként dolgozó hölgy kemény árat fizetett a baklövéséért, keserédes történetével pedig most te is megismerkedhetsz.
OLVASD EL EZT IS!
- internet
- felmérés