Fontos határidőre figyelmeztet a BKK: nagyon pórul járhat, aki elfelejti
Nemsokára lejár a határidő.

Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen igénybe vehessék a fővárosi közösségi közlekedést, mindenképpen szükséges az érvényesítés - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Diákigazolvány-érvényesítési határidő
Azt írták, a felsőoktatásban tanulók esetében a diákigazolványt félévente matricával kell érvényesíteni, mert a tanulóbérlet csak érvényes diákigazolvánnyal használható.
Akinek a 2023/2024-es tanév I. félévére érvényesítették a diákigazolványát, az a legkésőbb március 31-i érvényességi kezdetű tanulóbérletet használhat a havi bérlet lejáratáig.

Hozzátették: a diákigazolvány érvényesítése nélkül a hosszabb érvényességi idejű (például negyedéves) bérletek sem használhatóak.
A BKK a közleményben kitért arra is, hogy akinek megszűnik a hallgatói jogviszonya, és bevonják a diákigazolványát, az egy papíralapú, sorszámozott igazolást kap. Ezen szerepel, hogy március 31-ig érvényes; ezt az állandó diákigazolványra vonatkozó szabályok szerint lehet felhasználni az utazási kedvezményekre való jogosultság igazolására.
BKK-büntetést kaptál? Ebben a cikkben megtalálhatsz minden fontos információt a pótdíjazások szabályairól.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Még mindig sok a baj a Facebookkal: erre panaszkodik rengeteg felhasználó
Nem állt teljesen helyre a rendszer a leállás után.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
Olvastad már?
OLVASD EL EZT IS!

- változás
- határidő