Da Vinci igazi arca: tudományosan vizsgálják, milyen lehetett a zseni

Leszármazottaival végzik a vizsgálatokat.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Készített önarcképet, nem is egyet, ám ez cseppet sem elégíti ki a kutatók kíváncsiságát. Da Vinci igazi arcát most tudományos eszközök segítségével próbálják minden eddiginél hitelesebben rekonstruálni, DNS-vizsgálatok eredményei alapján.

A DNS-vizsgálatokhoz szükséges anyagot két részről fogják beszerezni. Egyfelől Da Vinci leszármazottaitól, másfelől festményeiből, melyek megőrizhettek némi mintát. A szakértők megragadt szőrszálakat, hajszálakat keresnek a festőzseni képein, amihez komoly engedélyeket kell beszerezni, és további minták után is kutatnak jegyzetfüzetei lapjain, rajzain.

Kirajzolódik a portré

Az így gyűjtött mintákat a festőzseni élő és elhunyt rokonainak DNS-mintáival együtt fogják vizsgálni. A kutatók reményei szerint mindebből kiderül, hogy Da Vincinek milyen színű lehetett a szeme, milyen színű lehetett a haja, bőrtónusa, illetve arcformája. A kutatók mindemellett többet megtudhatnak Da Vinci egészségéről is, személyes szokásairól, illetve arról is, pontosan hol lakhatott életében.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A több éves munkát nemzetközi - spanyol, francia, amerikai - kutatócsoport végzi, és a tervek szerint 2019-re várható kézzel fogható eredmény, Da Vinci halálának ötszázadik évfordulóján.

Férfi szeretőjét rejthette Mona Lisa vonásaiba Da Vinci - Ki van valójában a képen?

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük