Csík megakoncert, legendás vendégekkel

Sziget mínusz 1.

Vadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a Csík zenekar a Sziget mínusz első napján! (x)

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A közel három órás megakoncerten a magyar beat- és rocktörténelem olyan legendáival közösen adják elő feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és Kovács Kati - de természetesen a Csík-koncertekről szinte elmaradhatatlan Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép.

A Sziget világzenei programját immár egy évtizede szervező Marton László Távolodó és Lökös Csaba álltak elő a speciális koncert gondolatával, amely mind a zenekarnak, mind a Sziget szervezőiroda vezetőinek megnyerte a tetszését. Az ötlet lényege, hogy az eddigi nagy sikerű feldolgozások mellé készüljenek olyan új koprodukciók, amelyek élőben is bemutatkoznak a zenekar történetének eddigi legnagyobb szabású koncertjén.

Kifejezetten ennek a felkérésnek az apropójából készülnek el azok az új számok, amelyek ennek a speciális koncertnek a gerincét adják majd. Olyan dalokat dolgoznak fel, amelyek a magyar könnyűzene története és a zenekar magánmitológiája szempontjából egyaránt fontosak. A feldolgozások módja bátran mondható unikálisnak, hiszen úgy rugaszkodnak el az eredetiktől, hogy közben magukba foglalják azoknak a meghatározó énekhangjait. És ettől a csavartól - Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László, Kovács Kati, Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György közreműködésével - egy olyan forma teremtődik, mely nemcsak a magyar könnyűzene műfajai, de azok nemzedékei között is hidat teremt. Egy olyan örökzöld kötelező olvasmány, amilyen eddig még nem volt - de amilyennek a későbbiekben még lennie kell, hiszen a zenekar szándéka szerint ezzel a kiadással egy több évesre tervezett sorozat veszi kezdetét.

A 24 évvel ezelőtt Kecskeméten megalakult Csík zenekar kezdetben főleg a táncházas körökben volt ismert, koncertzenekarként az ezredforduló környékén futott be, de a 2000-es sydneyi nyári olimpiai játékok megnyitóján már a magyar népzene egyik reprezentánsaként lépett fel. Ugyancsak erre az időre esett egy másféle utazás kezdete is. 2001-ben A kor falára című albuma címadó számában szvingbe úsztattak át egy magyarpalatkai dallamot, majd a 2005-ös Senki nem ért semmit című albumon - a felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett - három Kispál és a Borz-számot is feldolgoztak. Mégpedig oly módon, hogy azok éppúgy belesimultak a magyar népzene szövetébe, mint a Csík zenekar hangvételébe - és ezzel lényegében megteremtették a tradicionális rocketnót.

Egy régi-új műfaj

Azóta nincs megállás, kimondott szárnyalás van e műfajban. Ezt mutatja, hogy a 2008-as Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… albumon szereplő Most múlik pontosan című Quimby-feldolgozásból nemzedéki himnusz lett, mely immár több mint nyolcmillió rákattintást ért el a YouTube-on. Majd a 2011-es Lélekképek című albumon újabb Kispál és a Borz- és Quimby-feldolgozásokkal - Földtörténet, Szívrablás, Fekete L’Amour, Tébolyda - gyarapodott a sor, nem feledkezve meg a blues-rajongókról sem. Mára talán épp a feldolgozásoknak köszönhetően a Csík zenekar hazánk egyik legsikeresebb koncertzenekara, népszerűségük a legfelkapottabb rockzenekarokét is elhomályosítja. 2011 évvégi nagykoncertjükre ötezer rajongó zarándokolt el, a tavaszi MÜPA-s előadásra hetekkel előbb elfogyott minden jegy.

Augusztus 6-án pedig, a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján, a fesztivál legnagyobb színpadán egy egyszeri és megismételhetetlen eseménynek lehetsz szem és fültanúja. A Csík zenekar élete eddigi legnagyobb szabású buliján, egy közel három órás monstre koncerten, a már ismert slágerek mellett bemutatkoznak a legújabb, kifejezetten erre az alkalomra készülő feldolgozások, ráadásul az eredeti dalok előadóinak közreműködésével.

Azért, hogy ez az ünnepi koncert mindenki számára elérhetővé váljon, a Sziget szervezői erre a napra egy kedvezményes, 6900 forintos jegyárat vezetnek be. Az ottalvós bérletet váltóknak pedig ez a koncert ajándék.(%oldalmero(http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=1759478&kampany=2069045&banner=2069008&ord=RANDOM_NUMBER)%)

Ezt is szeretjük