Tudósok átültették egy csiga emlékeit: a kísérlet szerint sikerült
Tudósok sikeresen kicserélték a két állat emlékeit, amint azt a kísérleti eredmény mutatta.
Rajzfilmekben láttunk már olyat, hogy tésztaszűrőszerű sisak segítségével belenyúltak valakinek az emlékezetébe - ha ebben a szóban forgó esetben ilyen szerkezet nem is szerepelt, amint azt a kísérleti eredmények mutatták, sikerrel transzportálhattak emlékeket két élőlény között.
A két kísérleti alany két csiga volt, a kísérlet helyszíne pedig a Kaliforniai Egyetem laboratóriuma. Nem véletlen, hogy csigákat választottak a megfigyelés alanyaiként.
A kísérlet
A tengeri csigák alkalmas alanyok voltak a kísérletre, hiszen vizsgálatok szerint az ő agyukban az idegsejtek hasonlóképpen továbbítják egymás között az impulzusokat, mint az emberek agyában lévő idegsejtek.
A kísérlet során a kutatók sikeresen vittek át emlékeket egy csiga agyából egy másikéba. Az egyik alany egy idomított csiga volt, a másik azonban nem, így bizonyos plusz, megszerzett ismeretekkel csak az előbbi rendelkezett. A művelet során az idomított csiga RNS-molekuláit - hírvivő egyszálú ribonukleinsav - átvitték a másik csigába.
A kutatók azt látták, hogy az a csiga, amelyik a másik RNS-ét megkapta, ezután ugyanazt a válaszreakciót adta a külső ingerre, amit az idomított csigának azelőtt megtanítottak. Emlékeit, ismereteit tehát gyakorlatilag átültették a második csigába.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A csigaemlék-átültetés sikere segítség lehet a kutatóknak abban, hogy jobban értsék, miként tárolódnak az agyban az emlékek, illetve, a kutatók reményei szerint abban is előremutathatnak, hogy az agy degeneratív betegségeit hatékonyabban kezelhessék a jövőben. A futurisztikus kutatás sem ér véget: a csigákkal kísérletező szakértők következő feladatukként kitűzték, hogy rájöjjenek, mely típusú RNS-ekben, illetve miként tárolódhatnak az emlékek.
OLVASD EL EZT IS!
- baktérium
- hosszú élet titka
3,5 millió éves baktériumot fecskendezett magába az orvos: állítja, meghosszabbítja az életet
- pszichológia
- önbizalom