Ijesztő dologra szoktak rá a csernobili farkasok: a kutatók sem tudják, mit okozhat

Ez az első alkalom, hogy a mostanáig csak feltételezett jelenséget sikerült bebizonyítani.

A csernobili állapotok régóta megosztják a kutatókat: egyesek szerint a sugárzás súlyos károkat okoz az élővilágnak, míg mások szerint az emberek hiánya kifejezetten a vidék előnyére válik.

Nos, a kérdés máig tisztázatlan, az viszont bizonyos, hogy a farkasok kétlábúak nélkül is jól elvannak. Legalábbis ez derül ki egy új, az European Journal of Wildlife Research folyóiratban publikált tanulmányból.

Csernobili farkasok

Michael Byrne, a Columbiai Missouri Egyetem munkatársa kollégáival tizennégy helyi szürke farkasra erősítettek nyomkövetőket. A zóna fehérorosz részéről származó egyedek közül tizenhárom kifejlett volt, míg egyikük mindössze egy-két éves.

A feljegyzések alapján a felnőtt állatok az erőmű környékén maradtak, a fiatal farkas ellenben jókora távolságot megtett a vizsgálat idején, ami összesen huszonegy napig tartott; mintegy háromszáz kilométerre eltávolodott a zónától. A nyomkövető meghibásodása miatt az végül nem derült ki, hogy visszatért-e falkájához.

Az úgynevezett zóna az a terület, amit az 1986-os atomkatasztrófa után az erőmű 30 kilométeres körzetében lezártak. Az embereknek hosszú ideig tilos volt a belépés, ám mostanában már megjelentek az illegális turisták a térségben.

A kutatók szerint a vándorlás valószínűleg a túl nagy populációnak köszönhető, ami miatt nem jut elég táplálék a környékbeli ragadozóknak. Ez egyúttal arra enged következtetni, hogy van élet a csernobili ökoszisztémában.

A sugárzás az állatokat sem kíméli

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az itteni állatok a sugárzás következtében genetikai elváltozásokon estek át. Nyilván nem szuperképességekre, vagy eggyel több lábujjra kell gondolni, ám a mutáns gének minden bizonnyal egészségtelenek, amit a zónából kikerülő példányok továbbörökíthetnek fajtársaikba. Bár egyelőre ezek csak feltételezések.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Noha Csernobil környezetében több állatfaj egyedszáma is növekedett az elmúlt években, közülük sokan, példának okáért a kutyák nehezen viselik az ember hiányát. Míg a méhek, a pillangók és a pókok sugárzástól szenvednek, ami megnehezíti a szaporodásukat, hiszen szennyezett talajba rakják le petéiket.

Nézd meg ezt is - A világ leggyönyörűbb veszélyeztetett helyei

Míg egy részről úgy tűnik, hogy a minket körülölelő tér visszavonhatatlanul haldoklik, addig a világon rengetegen - ki-ki a lehetőségeihez mérten - a megmentésén munkálkodnak. Ilyen a The Nature Conservancy szervezet is, mely immáron 13. alkalommal hirdette meg éves fotópályázatát, melynek keretében a szervezők felhívják a figyelmet az élővilág pusztulására, illetve megőrzésének fontosságára. Nézd meg, micsoda varázslatos munkák születtek!

A világ leggyönyörűbb veszélyeztetett helyei: festeni sem lehet ilyen szépet

Nézegess képeket!

Elolvasom

 

Képek: Pixabay

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük