Családon belüli erőszak: csak ígérgetett Balog?

Halász Pálma elárulja

Nem igaz, hogy nem halad az ügy, sőt, végre egy asztalhoz ültek a felek, és közösen gondolkodnak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Előző héten az MSZP közleményben bírálta Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert, mert véleményük szerint csak ígéret maradt, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállásként kerül be a Büntető Törvénykönyvbe.

Az MSZP szerint semmi nem történt, az EMMI szerint igen

- Sem a parlamenten belül, sem más fórumon nem történt érdemi vita, sőt, még jelenleg sincs időpont kitűzve a kérdéssel kapcsolatos egyeztetések folytatására - közölte a párt.

Az EMMI a héten reagált. Mint írták, a tavalyi év végén jelentős előrelépés történt a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépés érdekében, Balog Zoltán kezdeményezésére létrejött egy kodifikációs munkacsoport, amelynek tagjai az EMMI, a BM, a KIM, az Országos Bírósági Hivatal, a Legfőbb Ügyészség, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, az ORFK, valamint a Halász Pálma által felkért civil szervezetek javaslattevői körének képviselői.

A tárcavezető ígéretének megfelelően pedig az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi, valamint alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága 2012. november 29-én nyílt napot szervezett a kodifikációs munkában részt vevők és civil szakértők meghívásával a kapcsolati erőszak témájában.

- A kodifikációs munkacsoport 2012 decemberében már elkészített egy normaszöveg-javaslatot. A civilek képviselői jelezték, hogy még egy alkalommal szeretnének egyeztetni a törvénymódosítás beterjesztését megelőzően. Így a tervezet a civil szervezetekkel hamarosan létrejövő egyeztetést követően kerül előbb a kormány, majd a parlament elé - tették hozzá.

Ki mond igazat?

Mivel a két közlemény között jelentős a különbség, megkérdeztük Halász Pálmát, ő hogy látja, történt-e előrehaladás, vagy az MSZP mond igazat, és az ígéret csak ígéret maradt.

Halász Pálma kérdésünkre megerősítette az EMMI által elmondottakat. Mint elmondta, a Kodifikációs Bizottság felállt és volt néhány ülése, ahova önkéntesként civil jogászoknak hirdettük meg, hogy demokratikus úton jöhetnek civil képviselőként ebbe a Bizottságba.

A bizottságban a nemzetközi normáknak megfelelően a többi ország normaszövegét is alapul véve Halász Pálma kérte, hogy interdiszciplináris kapcsolatba helyezve a problémát a jelzőrendszer lehető legtöbb tagját vonják be és együtt egy asztalhoz ülve pártok feletti emberjogi kérdésként kezeljék az ügyet.

A második Orbán-kormány női tagjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Nyílt napra is jöhettek panaszosok, ott egy civilszervezet képviselője kérte, hogy még lassítsák a folyamatot, amit nem mi kértünk. Az egész népi kezdeményezés eredménye az, hogy ma már nem tabutéma a családon belüli erőszak és eljutott a Parlamentbe és a döntéshozó pozícióban lévő jogalkotók kezébe a kérdés. A labda most nem nálunk van. Továbbra is kérjük, hogy az országban bárki, aki jogász, vagy a szakterületen érdemi munkát letett szakember, szakmai tudásával segítse a kodifikációs munkát, és vegyen részt a törvénytervezet normaszövegének megalkotásában - mondta el.

Ezt is szeretjük