A Fideszt annyira nem zavarja Bayer cigányozása

Csak Navracsics volt kemény

Selmeczi Gabriella és Kocsis Máté nem ítélte el határozottan.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bayer Zsolt szombaton egy véleménycikkben kirohanást intézett a cigányok ellen, és egy szigethalmi késelés kapcsán, amelyben két sportoló súlyosan megsérült, közölte: gyáva, undorító, kártékony állatok késeltek. Bayer hozzátette, szerinte a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre, a cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. A Fidesz-tag Bayer úgy zárta írását: állatok meg ne legyenek, ezt kell megoldani, de azonnal és bárhogyan!

Az ellenzéki pártok szinte azonnal reagáltak Bayer szavaira, az LMP egyenesen arról beszélt, hogy az írás kimeríti a közösség elleni izgatás tényállását. Felháborodott az MSZP is, a DK közölte, tüntetést szervez. Megszólalt Bajnai Gordon volt miniszterelnök is, aki a jobb- és baloldali demokraták egységes kiállását sürgette.

Bajnai Orbánt kérdezné

A volt kormányfő felidézte, hogy a magyar politikai élet képviselői tavaly decemberben korábban nem látott egységet mutattak: a jobbikos Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalása miatt rendezett, nácizmus elleni tüntetésen rajta kívül Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is felszólalt.

- Ma ugyanerre az egységes kiállásra van szükség - írta Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök felhívta arra is a figyelmet, hogy az újságíró Orbán Viktor miniszterelnök barátja és a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa. Ezért szerinte a kormányfő nem maradhat néma ebben az esetben, amiképpen nem hagyhatja figyelmen kívül Bayer Zsolt uszítását a Fidesz sem.

Orbán nem szólalt meg

- A Fidesz adjon félreérthetetlen, szervezeti választ Bayer Zsolt cigánygyűlölő írására, valamint arra, hogy megtűri-e tagjai között azokat, akik ilyen és ehhez hasonló kirekesztő, gyűlöletkeltő ideológiákat képviselnek és terjesztenek Magyarországon - szólított fel a volt kormányfő, a jelek szerint hiába, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis eddig nem szólalt meg. A kormány részéről egyedül Navracsics Tibor mondta el véleményét - de ő sem egy közlemény formájában, hanem egy kérdésre válaszolva az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Navracsics Tibor mélyen elítélte Bayer szavait, majd arra a kérdésre, hogy az újságírónak van-e helye a Fideszben, a miniszterelnök-helyettes azt válaszolta: úgy gondolja, olyan embernek nincs helye egy közösségben, aki emberek egy csoportját állatnak tartja.

Selmeczi megérti

Nem volt ilyen szigorú Bayer Zsolttal a Fidesz. Az ügyben megszólalt Selmeczi Gabriella szóvivő és Kocsis Máté kommunikációs igazgató is, egyikük sem ítélte el mélyen az újságírót, ehelyett Selmeczi úgy fogalmazott: a közélet szereplőinek nem szabad indulatból nyilatkozniuk vagy írniuk. Selmeczi hozzátette, a Fidesz megérti bizonyos bűnügyekkel összefüggésben a társadalom indulatait - hiszen rövid időn belül például már a második sportolót késelték meg.

Selmeczi az MTI beszámolója szerint kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a társadalomnak megvan a joga, hogy véleményt formáljon egy újságíró cikkével kapcsolatban, azt azonban nem tartaná jónak, ha a Fidesz testületileg állást foglalna újságírók publicisztikáival kapcsolatban.

Újra utcára vonultak az emberek: idősek és fiatalok tüntettek a kormány ellen,

Nézegess képeket!

Elolvasom

Arra a felvetésre, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában elítélte Bayer Zsolt szavait, Selmeczi Gabriella úgy reagált: Magyarországon szólás- és véleményszabadság van, Navracsics Tibor elmondta a véleményét.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Kocsis szerint bolhacirkusz

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója pedig egyenesen úgy fogalmazott, az újságíró felháborodását értik, a stílusát azonban nem. A fideszes politikus egyúttal bolhacirkusznak minősítette a baloldal viselkedését az ügyben.

Amint arra az Index felhívta a figyelmet, Bayer munkaadója, a Magyar Hírlap ennél is furcsábban reagált az ügyre. A lap kedden még azt ígérte, mostantól ügyelnek arra, hogy ne jelenjen meg náluk olyan írás, ami gyűlölködésnek adhat teret. Szerdára viszont átírták a közleményüket, amiben már inkább arra kérik olvasóikat, álljanak ki a lap, Bayer Zsolt és a kormány mellett.

Ezt is szeretjük