Árokba borult egy busz Zalaegerszegen az erős szél miatt: a szélvédőn át mentették az utasokat

Tucatnyi sérültje van a balesetnek.

Buszbaleset Zalaegerszegen

Ketten súlyosan, tízen pedig könnyebben megsérültek, amikor péntek reggel egy helyközi autóbusz árokba borult Zalaegerszegen.

Buszbaleset Zalaegerszegen

Sznopek Veronika, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a 76-os főúton, Bagod felől Zalaegerszeg irányába tartó busz a havas, latyakos úton az erős oldalszél miatt borult az árokba.

A járművön a sofőrrel együtt tizenketten tartózkodtak. Ketten súlyos, tízen pedig könnyű sérüléseket szenvedtek, a mentők valamennyiüket kórházba vitték.

Az autóbusz mögött haladó autók közül több is összekoccant, de személyi sérülés vagy jelentősebb anyagi kár nem történt.

A főút érintett szakaszát a rendőrök teljes szélességében lezárták, a járműforgalmat Apátfa irányába terelték el.

Kósi Zsolt, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek arról számolt be, hogy az árokba borult autóbusz utasainak egy része a hátsó ablakon keresztül ki tudott jutni, négy embert pedig a szélvédő kivágása után sikerült kimenteni.

Brutális havazás csap le: akár 30 centi hó is eshet több megyében ma

Borult, csapadékos időre készülhetünk, és a nap folyamán egyre több helyen vált esőről havazásra az idő.

Elolvasom

A kép illusztráció, forrás: Getty Images Hungary

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük