Oszter Sándor ikonikus balatoni villája kívül-belül: lélegzetelállító a kilátás is 140 millióért eladó ingatlanból
Oszter Sándor egykori balatoni villáját közel 140 millió forintért lehet megvásárolni.
Oszter Sándor egykori balatonrendesi villája ismét eladósorba került, öt évvel a színészlegenda halála után.
Oszter Sándor balatoni villája ismét eladó
Az egész országot megrázta a hír, amikor 2021 októberében elvesztettük egyik legikonikusabb színészlegendánkat, Oszter Sándort. A család fájdalma mérhetetlen volt, amin tovább rontott, hogy szeretett balatoni házuktól is meg kellett válniuk. A színész özvegye, Failoni Donatella a Balatonrendesen található rezidenciát eladta, ami úgy tűnik, most ismét új tulajdonost keres.
Oszter Sándor balatoni villájáról a fotókat itt tudod megtekinteni.
Oszter Sándor szívéhez közel állt a magyar tenger, ahogyan az ott található luxusvilla is, ahová amikor csak tehette, ellátogatott feleségével és lányukkal, Oszter Alexandrával. Halála után nem sokkal Failoni Donatella egészségi állapota is romlani kezdett, így egyre kevesebbszer látogatták az ingatlant, ezért úgy döntöttek, megválnak tőle.
Most azonban ismét felkerült az ingatlanpiacra – szúrta ki a story.hu. A balatonrendesi villa a domboldalon fekszik, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra és a közelben található szőlőültetvényekre is. A ház belülről is különleges értékeket rejt: boltíves, kővel kirakott pince, a belső terekben pedig százéves gerendafödémek adnak egyedi hangulatot az épületnek.
Az ingatlan.com hirdetésében azonban hangsúlyozzák, hogy az épület felújításra szorul.
„Ez az otthon nem csupán egy épület, hanem egy különleges élettér, ahol a balatoni táj szépsége és a nyugalom találkozik – hátterében az erdő csendjével” – olvasható a hirdetésben, amelyben több fotó is látható a csodás házról. A meseszép panorámával rendelkező villa kezdő ára 139 millió forint.
Bár az ingatlanhoz már nem sok köze van az Oszter családnak, így is nehéz időszakon mennek keresztül. Az elmúlt hónapokban Oszter Alexandra beszélt arról, hogy édesanyja állapota folyamatosan romlik, ezért lánya segítségére szorul a mindennapokban.
A 2000-es évek dögös színésznője volt: 45 évesen visszavonultan él mesebeli birtokán
Oszter Alexandra gyönyörű helyen él, ahol különleges hobbijának szenteli a szabadidejét.
ElolvasomCover-fotó: Varga György/MTI
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- lakásfelújítás














