A Fidesz összehozta a Jobbikot Gyurcsánnyal

Mi lehet a háttérben?

A kerületek vetélkedése mellett elsikkadhatnak Budapest legfontosabb problémái.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Fidesz szinte az utolsó pillanatban teljesen megváltoztatta a budapesti közgyűlés leendő összetételét és ezzel együtt a választás módját is.

Így ahhoz, hogy ne tartsa meg a kormánypárt a fővárost, valami nagyon komoly fordulatnak kéne bekövetkeznie. Már csak az Alkotmánybíróság szólhat közbe.

Vészjósló jelekre reagált a Fidesz

A kormánypártok május 30-án beterjesztettek egy módosító indítványt, mely a főváros választási szisztémáját változtatja meg az őszi önkormányzati voksolás előtt pár hónappal. Az azóta némi módosítással el is fogatott javaslatra a Fidesznek azért lehetett szüksége, mert mind az országgyűlési, mind pedig az európai parlamenti választások eredményei azt mutatták, Budapesten korántsem egyértelmű a párt fölénye.

Az új szabályokkal azonban a Fidesz alighanem biztosította, hogy októbertől ismét a kormánypártok domináljanak a főváros életét illetően.

Alapvető változások jönnek

Eddig a budapestiek a Fővárosi Közgyűlés tagjait pártlistákról választhatták meg. Ez most alapvetően megváltozik, a közgyűlésbe ugyanis a 23 kerületi polgármester és a közvetlenül választott főpolgármester mellé kilenc kompenzációs listáról bejutott, vesztes polgármesterjelölt kerül be.

Ez rögtön komoly problémát okozott, hiszen így nem azonos súlyúak lennének a szavazatok, tehát nem ugyanannyit érne minden budapesti lakos voksa. Ugyanis a 24 ezer fős I. kerület és a közel 150 ezer fős XI. kerület - a legkisebb és a legnépesebb - delegáltja, tehát polgármestere is ugyanakkora szavazattal bírt volna a közgyűlésben.

Ezt a problémát oldották meg az úgynevezett súlyozással, tehát egy javaslat elfogadásához nemcsak a 17 fős többség kell a közgyűlésben, de az is feltétel, hogy az igennel szavazók a főváros összes lakosának legalább felét képviseljék - bonyolódik.

Egyelőre nem tűnik valószínűnek, hogy a budapestiek utcára vonuljanak a fővárosi önkormányzatiság radikális átszabása miatt. Ebben az évben ezekért vagy ezek ellen tüntetett a magyar:

A baloldal és a szélsőjobb ugyanazt gondolja

Az ellenzéki pártok is látják, hogy a Fidesz saját maga számára kedvező irányba módosította a választási eljárási szabályokat, de már csak az Alkotmánybíróságban - AB - bízhatnak. Az AB azért meszelheti el a törvényt, mert a lakosok csak a polgármester személyéről döntenek, a közgyűlésbe kerülésről nem, ez pedig korlátozhatja a választói akarat szabad kifejezését.

A Fidesz és a KDNP szerint azonban ez a rendszer olcsóbb, egyszerűbb és demokratikusabb is, bár azt nem fejtették ki, ezek jelei pontosan miben mutatkoznak meg. A Jobbik az ellenzék többi pártjával együtt tiltakozik a szerintük torzító hatású rendszer bevezetése ellen. Az Együtt-PM egyenesen csalást kiáltott. A Demokratikus Koalíció bejelentette, az AB-hoz fordul. Gyurcsány Ferenc pártja a többi pártot is arra bíztatja, jogi úton próbálják elérni a törvény visszavonását.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Azonban nem csak az ellenzéki pártok, de mindenki más is aggódhat egy másik lehetséges következmény miatt. Ha tényleg a kerületi polgármesterek alkotják majd a közgyűlést, úgy könnyen a szerteágazó helyi "erők" vitájába, rivalizálásába fulladhatnak a főváros fontos ügyei. Ebben egyes sajtóértesülések szerint a Fideszen belüli, kerületi polgármesterek Tarlós István elleni támadása is szerepet játszhat.

Bár egyáltalán nem biztos, hogy a régi választási rendszerrel a Fidesz elveszítené Budapestet, az újjal egész biztosan megtartja a fővárost és nem kell izgulnia a szoros eredmény miatt. Ebbéli törekvésükben az sem gátolta őket, hogy négy hónappal a választás előtt teljesen új feltételeket állítsanak.

Ezt is szeretjük