A bronzkori nő arca éppen olyan, mintha élne: elképesztő rekonstrukció készült
Hihetetlenül élethű képmás készült a több ezer éve élt nőről.
Négyezer évvel ezelőtt, a bronzkorban élt egy nő, akinek az arcát, hála a tudományos és technikai feltételeknek, ma, 2022-ben ismét láthatjuk.
Arcrekonstrukcióját földi maradványai alapján készítették el, ehhez koponyáját és DNS-mintáját használták fel. A koponya segített következtetni arcvonásaira, a DNS pedig elárulta, milyen fizikai tulajdonságai lehettek, így a szemszínét, bőrtónusát és hajszínét. Öltözékét a korában jellemző ruhák szerint állították össze. A készítők Eva Vaníčková antropológus, a brünni Morva Múzeum munkatársa, és Ondřej Bílek szobrász voltak.
A bronzkori nő arcrekonstrukciója
Temetkezési helyét a mai Csehország területén, északon, Pardubice közelében, Mikulovicében tárták fel. Több sírt is felfedeztek a helyszínen, a nő maradványait a cseh szakértők által kettes számmal jelzett rejtette évezredeken át. A régészeti feltárást a Cseh Köztársaság Tudományos Akadémiai régészetének archeológusa, Michal Ernée készítette, a képen látható.
The face of a wealthy woman who lived in Central Europe nearly 4,000 years ago is reconstructed from her skull and...
Közzétette: The Archaeological Conservancy – 2022. június 16., csütörtök
A nőről nem tudni, hogy ki lehetett, ám azt igen, hogy igen tehetős lehetett, és valamikor időszámításunk előtt 1750 és 1880 között élt. Az Unetice kulturális régióban élt, az ott élők közé tartozott. Ez a kultúra egy bronzkori, közép-európai nép, akik a régészeti feltárások szerint fémeszközöket használtak, például baltákat, tőröket, és ékszereik is készültek az anyagból.
A nő sírjára egy 27 nyughelyből álló temetőben találtak rá, eddig a női sírok 40%-át tárták fel. Ez alapján azt látják, hogy az övé a korából és a régióból származó leggazdagabb ismert sír: öt bronzkarkötő, két aranyfülbevaló, három több mint négyszáz borostyángyöngyből fűzött nyakék is volt benne.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kiegészítői alapján a nő valószínűleg nemcsak gazdag volt, de valamiféle hatalommal is bírhatott. Akárhogy is, a valamelyest Frida Kahlo festőművészt idéző rekonstrukciója roppant élethűen sikerült, és különleges élmény a négyezer éve élt nőre pillantani.
Egy különleges inka múmia
A lány ötszáz évvel ezelőtt kuporodott a földre, és a fagyos hidegnek köszönhetően szinte olyan állapotban maradt fenn, mintha csak aludna.
Kép a rekonstrukcióról: Facebook.com/The Archaeological Conservancy.
OLVASD EL EZT IS!
- régészet
- régészeti leletek