A haláltáborok emlékét őrzik: sok magyar városban felbukkannak a furcsa kövek

A kövek a nácik által deportált, meggyilkolt emberekre emlékeznek.

Gunter Demnig egy német szobrász, aki tehetségét meggyőződése kinyilvánítására is használja.

A művész úgy vélekedik, egy embert csak akkor felednek, ha a neve feledésbe merült. Ezért alkotta meg az emlékezőköveket, amelyek a nemzetiszocializmus áldozatai előtt hivatottak tisztelegni.

Botlatókövek

A 10x10 centiméteres táblák, amelyeket macskakőre rögzíttek, a botlatókő nevet kapták, hiszen a céljuk, hogy a járókelőket megállásra, elgondolkodásra késztessék, amikor beléjük botlanak.

A réz emléktáblákat a járdába süllyesztették az egykori áldozatok lakhelye előtt, valamint azok nevével, születési idejével látták el, és feltüntették rajtuk a haláluk körülményeit. 

A macskakövek emléket állítanak azoknak, akiket a nácik deportáltak, majd koncentrációs vagy megsemmisítő táborokban, illetve munkaszolgálat során gyilkoltak meg.

Tisztelegnek a zsidók, romák előtt, a homoszexuálisok, az ellenállási mozgalmak tagjai, a keresztény ellenzékiek, a fogyatékkal élők és Jehova tanúi előtt is. Az áldozatok adatait az egyik legnagyobb adatbázis, a jeruzsálemi Yad Vashem tartalmazza.

6 ember, akit ártatlanul végeztek ki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Emlékezőkövek a világban

Az első 250 követ a kölni evangélikus templomban mutatta be Gunter Demnig még 1994-ben. Később Berlinben is elhelyezett 51 darab botlatókövet, de ezt előzetes engedély nélkül tette. Három év múlva már a hatóság is hozzájárult a művészeti projekthez, amikor is hatszáz kő foglalhatta el a későbbi állandó helyét.

Az első Németországon kívüli kő a Jehova tanúinak emlékére készült, és a Salzburg melletti St. Georgenben kapott helyet. Magyarországra csak 2007-ben jutott el a kezdeményezés, az első követ pedig Budapesten, a Ráday utca 5. előtt helyezték el, Rónai Béla állás nélküli tisztviselő emlékére. Még ebben az évben a városban több helyre és vidékre is kerültek további botlatókövek.

Minden idők legmeghatóbb fényképei, amitől elered a könnyed

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az idők során számos országban tettek le emlékezőköveket, például Hollandiában, Ausztriában, Olaszországban, Belgiumban, Lengyelországban, Ukrajnában és Norvégiában. Ma már több mint 20 ezer botlatókő van Európa-szerte.

Botlatókövek Magyarországon

Hazánkban már tíz felett van azoknak a településeknek a száma, ahol legalább egy botlatókövet elhelyeztek. A fővárosnak tíz kerületében is van ilyen macskakő, és kerületenként többet is elhelyeztek.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Vidéki városokban, falvakban is megemlékeznek az elhunytakról, akik valaha ott laktak, került emlékezőkő Balatonfüredre, Kiskunhalasra, Kisvárdára, Kőszegre, Makóra, Mátészalkára, Nagykanizsára, Nagykőrösre, Pécsre, Szegedre, Szolnokra, Szombathelyre, Újfehértóra és Zalaegerszegre is. 

Kép és információk: http://hu.wikipedia.org

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük