Segít a kormány, ha vissza akarsz menni dolgozni

2 ezer új bölcsődei férőhely lesz

A változások az év végéig életbe lépnek az országban.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kétezerrel nő a bölcsődei helyek száma 2013 végéig, ez azt jelenti, hogy az elmúlt két évben kialakított férőhelyeket is beleszámítva 3500-zal több bölcsődés kaphat helyet ezekben az intézményekben.

Hatezren lemaradnak

A bejelentést az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára tette pénteken, a bölcsődék napja alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

Asztalosné Zupcsán Erika elmondta, hogy az idén 37 179 gyermeket írattak be a bölcsődékbe, 2%-kal többet, mint ahány férőhely van. Közölte, 284 ezer két év alatti gyermek él ma Magyarországon, ez pedig azt jelenti, hogy 13%-uknak tudják jelenleg a férőhelyet, illetve az ellátást biztosítani.

Az MTI kérdésre elmondta azt is, hogy 2011-ben mintegy hatezer gyereket nem tudtak felvenni a bölcsődékbe, ám ez a szám a nagyarányú fejlesztéseknek köszönhetősen jelentősen és folyamatosan csökken.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány egyik legfontosabb célja a családok megerősítése, ezért is fordítottak az elmúlt két évben több mint 10 milliárd forint pályázati forrást új bölcsődei férőhelyek létrehozására, illetve intézmények bővítésére, felújítására.

A családokat érintő új szabályok

Nézegess képeket!

Elolvasom

A helyettes államtitkár jelezte: már csak egy régióban, az észak-magyarországiban van nyitott pályázat április végéig; itt a kormányzat nem kér önrészt a beruházásokhoz, így gyakorlatilag 100%-os a támogatás. Arról is szólt, hogy az új férőhelyek kialakításával a kormányzat azoknak az anyáknak kíván segíteni, akik vissza akarnak térni a munka világába. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Utalt arra, egyre inkább kitolódik a gyermekvállalás ideje, illetve vannak, akik nem vállalnak gyereket, a népesség pedig egyre fogy. Az MTI-nek arról is beszélt, hogy a bölcsődék több mint 905-a az önkormányzatok fenntartásában működik.

Ezt is szeretjük