Csúnya pofon a Fidesznek: olyat kellett tenniük, amit még soha
A nagyobbik kormánypártot bocsánatkérésre kötelezte a bíróság.
A párt honlapján hétfőn „Helyreigazítás” címen az alábbi szöveg jelent meg:
Bocsánatot kérünk a Helsinki Bizottságtól, amiért a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője, dr. Hoppál Péter 2013. augusztus 17-én tartott sajtótájékoztatóján valótlanul állította, hogy a Helsinki Bizottság azért kap támogatást a Soros György személyéhez köthető szervezetektől, hogy cserébe Magyarországot, a Fideszt, illetve a magyar kormányt lejárassa."
Mégpedig egy olyan kijelentés miatt kellett elnézés kérniük, amit az akkor még Fidesz-szóvivőként tevékenykedő Hoppál Péter tett 2013. augusztusában a Magyar Helsinki Bizottságról.
Egy olyan kijelentés miatt kellett elnézés kérniük, amit az akkor még Fidesz-szóvivőként tevékenykedő Hoppál Péter tett 2013. augusztusában a Magyar Helsinki Bizottságról.
Perre mentek
A Helsinki Bizottság nem hagyta annyiban a dolgot, és bocsánatkérésre szólították fel az akkori szóvivőt azért, mert álcivil szervezetnek nevezte a Bizottságot és ezzel elismerte, hogy fogalma sincs arról, milyen külföldi támogatásokat kapott a Helsinki a korábbi kormányokkal szembeni kritikák idején.
Az azóta már államtitkárrá kinevezett Hoppál nem volt hajlandó bocsánatot kérni, így a Helsinki Bizottság beperelte a Fideszt, szóvivőstül. Az első fokú döntés után a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletben is arra kötelezte a Fideszt, illetve Hoppál Pétert, hogy két vezető napilapban - a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben -, valamint a www.fidesz.hu portálon közzé tett nyílt levélben fejezze ki sajnálkozását amiatt, hogy valótlan tényekkel megsértette a bizottság jó hírnevét.
A Helsinki Bizottság azóta újra perelt
A Fidesz egyébként idén májusban egy közleményben újra álcivil szervezetnek nevezte a Helsinki Bizottságot – ezúttal a menekültkérdés apropóján -, és azzal vádolta a szervezetet, hogy a Helsinki Bizottság meghamisította a bevándorlási statisztikákat. A Helsinki Bizottság szerint viszont a Fidesz hamisította meg azt, amit a Helsinki Bizottság állított, és újra bírósághoz fordultak jogorvoslatért. A per végkimenetelét ezek után kíváncsian várjuk.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
OLVASD EL EZT IS!
- kdnp
Darázsfészekbe nyúlt a kormány: ezt már megbánhatták
- fizetés
- orbán viktor
Mennyit keres Orbán Viktor? Ők visznek haza a legtöbbet a hazai politikában
- budapest
- orbán viktor