Újabb adó jöhet - 32 milliárd forintot zároltak, veszélyben a tömegközlekedés
Tarlós István főpolgármester közlekedési adót javasol.
Tarlós István főpolgármester hét-nyolc pontból álló javaslatcsomagot küld Orbán Viktor miniszterelnöknek hétfőn, a BKV helyzetének hosszú távú rendezése kapcsán.
A városvezető a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának hétfő reggel nyilatkozva kívánatosnak nevezte a hosszú távú megoldást, ugyanakkor megjegyezte, ha "most a rövid távú problémát nem oldjuk meg a kormánnyal közösen, akkor semmiféle hosszú távú megoldásnak nincs értelme és létjogosultsága, mert másfél hónapon belül összeomlik a BKV".
Orbán Viktor az MTI-nek adott interjújában a főváros által a BKV működéséhez kért állami támogatásról szólva azt mondta: a kabinet a budapestiek oldalán áll, de hosszabb távon fenntarthatatlan, hogy az ország legjobban fejlődő gazdasági térsége ne tudja a szegényebb országrészektől való forráselvonás nélkül megszervezni a tömegközlekedését.
- Meg kell oldania a fővárosnak, hogy a kormány támogatása nélkül is működjön a tömegközlekedése, azonban mivel az csak fokozatosan történhet meg, a kormány addig is szívesen társul olyan programhoz, amely a BKV hosszú távú fenntartásáról szól, ráadásul várható, hogy a közösségi közlekedés kérdését az IMF is napirendre akarja venni - jelezte a miniszterelnök.
Elmúlt 20 év
Tarlós István hangsúlyozta: egy év alatt 20 év "felhalmozott szervezetlenségét" ebben a gazdasági helyzetben nem lehetett végigvinni. A kormányfőnek készített javaslatcsomagról elmondta, hogy az abban foglaltak többnyire ismert pontok, de van köztük új elem is.
Mint kifejtette, a személyszállítási törvény alapján kiemelnék a rossz hatékonysággal folytatott tevékenységeket a BKV kereteiből, amelyek jegyzéke már készen van; ki kell építeni a behajtási díj bevezetéséhez szükséges technikai berendezéseket; továbbá megkezdték az őrzött P+R parkolók építését.
Jöhet a közlekedési adó?
Tarlós István közlése szerint a működés finanszírozásához két súlyos intézkedést kell hozni párhuzamosan: a közlekedési adó bevezetését és a forrásmegosztási törvény átalakítását.
Kitért arra is, hogy a főváros költségvetése kapcsán többször említett "bűvös és érthetetlen 700 milliárdos szám" csak úgy nyerhet értelmet, ha a főváros költségvetését és a kerületekét összeadják, ám hogy a kerületek részt vesznek-e a közlekedés finanszírozásában, az nem megállapodás, hanem jogszabály kérdése - hangsúlyozta a főpolgármester, hozzátéve, hogy "a jelenlegi jogszabályok ezt éppenséggel kizárják".
Tarlós István a javaslatok között említette az egységes parkolási rendszer szükségességét is, amelyet az új önkormányzati törvény szintén kizár, miközben - álláspontja szerint - az ebből származó bevételeket a tömegközlekedésre kellene fordítani. A főpolgármester meglátása szerint ki kell szervezni, legalább részlegesen, a buszszolgáltatást, valamint műszaki-gazdasági szempontból létre kell hozni a MÁV-BKV-Volán holdingot.
Fizetésképtelenség
Várszegi Gyula, a BKV elnök-vezérigazgatója január 3-án kelt levelében jelezte a városvezetésnek, hogy a társaságot a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti. Kifejtette, hogy valós veszélye van annak, hogy a BKV nem tudja ellátni a közszolgáltatási szerződésben foglalt feladatát, a főváros tömegközlekedése megbénulhat.
Az elnök-vezérigazgató levele szerint az MKB bank arról értesítette a társaságot, hogy január 27-én lejár 8,9 milliárd forint összegű hitel, és miután a pénzintézet nem látja biztosítottnak a cég stabil működését, csak állami készfizető kezességvállalással hosszabbítja meg azt. Várszegi Gyula hozzátette: információik szerint ez nem várható, és a társaság nem képes törleszteni sem.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Január 27-én a bank szerződésszegés miatt felmondhatja a hitelszerződést, ami minden hitelszerződésben felmondásnak minősül, vagyis a teljes folyószámlahitel- és középlejáratú állomány, 62,1 milliárd forint felmondását jelenti. Tarlós István úgy nyilatkozott: a 32 milliárd forintos, zárolt normatív támogatás felszabadítását és 21 milliárd forintos támogatást kér a főváros a kormánytól.
OLVASD EL EZT IS!
- belföld
- tarlós istván
Mit ígért Tarlós, és mi lett belőle?
- budapest
- belföld
Emelkedik az áfa: ennyi lesz egy BKV-jegy jövőre
- közlekedés
- belföld