Tudod, hány bevándorló él Magyarországon?
Tényleg veszélyeztetik az országot a bevándorlók? Honnan jönnek, hányan vannak, mit akarnak?
Orbán Viktor és Rogán Antal is kemény szavakkal illette az európai bevándorláspolitikát, és letette a nagyesküt, hogy Magyarország útját állja a bevándorlók tömegeinek.
De tényleg annyian szeretnének ide jönni? Vajon hány bevándorló él Magyarországon, és mit csinálnak itt? Az érkezőknél több vagy kevesebb magyar ment külföldre az utóbbi években?
A kormány nem kér az "idegenekből"
Az elmúlt napokban a miniszterelnökön kívül Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető is kemény szavakkal illette a bevándorlást és a bevándorlókat, miután múlt héten véres merényletet és két túszejtést hajtott végre legalább három szélsőséges - bár ők nem voltak bevándorlók, mind Franciaországban születtek, szüleik, nagyszüleik jöttek más országból.
Orbán párizsi nyilatkozatáról mi is írtunk, ahogy megtette ezt azóta egy sor nyugati lap, amelyek felháborodva fogadták a kormányfő szavait. Lényegében ezeket a gondolatokat ismételte meg Rogán az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn. A frakcióvezető szerint a gazdasági bevándorlók olyan tradíciókat hoznak magukkal, amelyek idegenek a hazai hagyományoktól, ezért az országnak nem érdeke a bevándorlás.
2013-ban minden eddiginél több menedékkérő érkezett
De valóban akkora gond Magyarországon a bevándorlás, hogy két vezető politikusnak is többször fel kelljen ellene szólalnia?
A KSH statisztikái szerint az elmúlt két évben minden eddiginél nagyobb volt az illegális határátlépők száma. Míg 2012-ben kicsivel több, mint kétezer menedékkérő érkezett, tavaly már közel 19 ezer. A hivatal adatai azonban arról árulkodnak, hogy az illegális határátlépők töredéke az, aki hazánkban telepedik le, a többség inkább nyugatabbra megy, ha ugyan ki nem utasítják.
De kik érkeznek Magyarországra ilyen módon? A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai szerint a menedékkérők főként olyan országokból érkeznek, ahol fegyveres konfliktussal és mérhetetlen nyomorral kell szembenézniük.
2013-ban a legtöbb menedékkérő Koszovóból érkezett hazánkba, de sokan Pakisztánból és Afganisztánból jöttek idáig. A szíriai polgárháború kitörése miatt ebben az évben már közel ezren érkeztek a közel-keleti országból. A menedékkérők szinte mindegyike illegálisan lépi át a határt.
Alig él bevándorló Magyarországon
Az Eurostat adatai szerint azonban Magyarországon európai összehasonlításban még így is elenyésző a bevándorlók aránya a teljes lakosságon belül.
Luxemburg vezet e tekintetben, ahol ezer lakosra 38,1 bevándorló jut, de nyolc olyan uniós ország is van, ahol ez az arány magasabb 10-nél. Hazánkban ezer főre mindössze 3,4 bevándorló jut, ami az egyik legkisebb arány az EU-ban. Ebből könnyedén kiszámítható, hogy az országban - kilencmillió lakossal számolva - nagyjából 30 ezer bevándorló él.
A Jövőkerék nevű civil szervezet 2010-es tanulmányában megjegyzi, hogy hazánkba főként a szomszédos országokból érkeznek bevándorlók, leginkább magyar nemzetiségűek. Ez feltehetőleg az elmúlt években sem változhatott számottevően. Az illegálisan, legtöbbször kényszerből az országba érkezők többsége - mint láthattuk - nem marad Magyarországon.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A bevándorlók többsége nem a segélyre vár
Egy, a Budapesti Corvinus Egyetem kiadásában napvilágot látott 2012-es tanulmánykötetből érdekes dolgok derülnek ki a hazai bevándorlókról. A hazánkba letelepedettek zöme Budapesten él, és a közhiedelemmel ellentétben nem a segélyre várnak, ugyanis 70%-uk gazdaságilag aktív. Az összmagyar társadalmon belül ez az arány mindössze 40%.
Magyarországról inkább a kivándorlás a jellemző, bár ez, mivel sem terror, sem fegyveres konfliktus nincs hazánkban, önkéntes jellegű, legtöbbször tanulással vagy munkavállalással összefüggő migráció. Csak elenyésző azok száma, akik menedéket kérnek egy külföldi országban. A KSH legutóbbi becslése szerint 2013-ban 350 ezer magyar állampolgár élt - dolgozott, tanult - külföldön.
A múlt heti merénylet nem csak Franciaországot rázta meg. Így emlékeztek a világ minden táján:
Fotó: afgán menekült: MTI/Koszticsák Szilárd; Orbán: Facebook.com/Orbán Viktor; grafikon: MTI.
- orbán viktor
- rogán antal
- központi statisztikai hivatal
- belföld
- statisztika
- magyarország
- ksh statisztika
- menekültek
- bevándorló
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- franciaország
- párizs
Képek: így gyászol a világ a párizsi terrortámadás után
- franciaország
- párizs