Apjával együtt vakították meg, majd a felesége vette át az uralmat - Nem volt egyszerű II. Béla magyar király élete
Családi viszályok és rettegés övezte a király életét.
Álmos herceg fiának rengeteg rossz élményben volt része gyermekkorában. Bélát kolostorba zárták, megvakították, majd bujkálnia kellett unokatestvére elől.
Szörnyű élete fiatalon, mindössze 33 év után ért véget.
Nem volt egyszerű II. Béla magyar király élete
Könyves Kálmán 1095-ös trónfoglalását követően testvére, Álmos lázadásokat szított a hatalom átvételéért. A testvérharc odáig fajult, hogy az uralkodó 1113-ban öccsét és annak ötéves fiát, Bélát is kolostorba záratta.
Kálmán később arra utasította az egyik emberét, hogy gyermekével együtt vakítsa meg és kasztrálja testvérét. Ám a Képes krónika szerint a szolgáló félt Istentől és a királyi nem kihalásától, ezért egy kutyakölyök heréit vitte a király elé. A trón még távolabb került Álmostól, mikor testvérének fia született: II. Istvánt 1116-ban koronázták magyar királlyá, ám 1125-re Álmos újabb akcióba lépett. Ekkorra a királyt súlyos belpolitikai kudarcok érték, valamint hadjáratai sikertelensége miatt tekintélyéből is jócskán vesztett.
Amikor II. István fülébe jutott a szervezkedés, Álmosnak Bizáncba kellett menekülnie, fiát azonban a királyságban hagyta, ahol hívei hosszú időn keresztül sikeresen bújtatták. Béla apja halála után egy időre a király kegyeltje lett, II. István ugyanis örökös nélkül nagyon megörült unokatestvérének.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A mára csak vak királynak emlegetett II. Béla fejére 1131. április végén, Székesfehérváron került korona. Uralkodása alatt sikeres külpolitikát folytatott, és számos csatát nyert, valamint az egyház támogatását is élvezte. Testi fogyatékossága ellenére felvirágoztatta az országot, ám élete nagyon fiatalon, mindössze 33 évesen ért véget 1141. február 13-án.
Olvass tovább! Tényleg igazságos volt Mátyás király? Így viselkedett valójában a magyar népmesékből is ismert uralkodó
Hunyadi Mátyás (1443-1490), vagy ahogy ismertté vált, Mátyás király nagy falat a történészek számára, mivel annyi sztereotípia, mese és monda él az emberek fejében róla, hogy megnehezíti valós személyiségének megrajzolását.
Tényleg igazságos volt Mátyás király? Így viselkedett valójában a magyar népmesékből is ismert uralkodó
Egy emberöltőn át uralkodott az ország felett, de nem volt mindig könnyű dolga.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary, Wikipédia)
OLVASD EL EZT IS!
- magyar történelem
- híres nők