Fizetésemelés helyett tábor: Balog Zoltán válasza a bölcsődei dolgozóknak
A minisztérium csalódását fejezte ki a panasszal kapcsolatban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma júliusban válaszolt a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének felháborodott levelére az alacsony fizetésekkel és a munkakörülményekkel kapcsolatban, amit augusztus 6-án hoztak nyilvánosságra.
A minisztérium válaszlevelét változtatás nélkül közöljük.
Balog Zoltán reakciója
"Tisztelt Elnök Asszony!
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének 2013. július 22-én kelt levelét csalódással olvastam. A szociális területen dolgozók bére az előző kormányzati ciklusban a 13. havi jövedelem megszüntetésével nemcsak reálértékben, hanem nominálisan is csökkent.
A Kormány a nemzetközi nyomás ellenére megőrizte a béreket. Az elmúlt három év alatt a szociális ágazatot is pozitívan érintette a minimálbéremelés és a rezsicsökkentés. Mindemellett néhány olyan intézkedést is tettünk, amely a bölcsődei szakma megbecsültségét, elismertségét kívánta növelni, így például a nevelés-nélküli munkanap bevezetése.
Az ország gazdasági helyzete valóban nem ad minden ágazatban béremelési lehetőséget, azonban ad olyan eszközöket, mint például az Erzsébet program keretén belül az Erzsébet tábor, amely szintén a szociális ágazatban dolgozók méltó elismertségét szolgálja.
Minden bizonnyal több családot érint a bölcsődei területen a dolgozók közül is a devizahiteleseket megsegítő különböző intézkedések bevezetése. Számos egyeztetésen és konferencián elhangzott kérdésekből tudjuk, hogy nem örömmel, de a bölcsődei területen dolgozók megértést tanúsítanak és felelősséget éreznek az ország teljesítőképességével kapcsolatban és bízunk abban, hogy a szociális érzékenységüket nem csak szavakkal mutatják ki, hanem tettekkel is (forró ősz ígérete nélkül).
A szociális ágazat vezetése különös figyelemben részesítette a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét és több szakmai szintű egyeztetést is lefolytatott.
Elnök Asszony levelében kifejti, hogy megszüntettük a szociális továbbképzés és a szakvizsga támogatását. E megállapításhoz kapcsolódóan hangsúlyozandó, hogy nem megszüntetés következett be, hanem a feladat támogatásának átalakításáról van szó. Amint az Ön előtt is ismert a szociális továbbképzésekhez való részvétel támogatása az Új Széchenyi Terv keretén belül valósul meg a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által vezetett, koordinált projekt keretében. A projekt támogatási szerződés szerinti megvalósulásának határideje 2015. január 31.
A projekt keretén belül mintegy 11.000 képzésre kötelezett személy 49 féle program és 735 tanfolyam által ingyenesen vehet részt és szerezheti meg a szükséges kredit pontjait. A szociális ágazat vezetői és szakmai szervezetei eddig is együttműködtek annak érdekében, hogy az ország teljesítőképességéhez mérten támogassák a szociális ágazatban dolgozókat.
Számos projekt a munkakörülmények javítását is célozza, valamint új munkahelyeket is teremt (Pl: új intézmények létrehozása, korszerűsítése). Az elmúlt három évben 2010-2013. között létrejött új bölcsődei férőhelyek száma 3.112 és az új átadott bölcsődei intézmények száma 109 - amely 260 új bölcsődei csoportot és 520 fő kisgyermeknevelő számára jelent új munkahelyet - továbbá 2.269 férőhely megújult, korszerűsödött a támogatásnak köszönhetően.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Tisztelt Elnök Asszony!
A béremelés érdekében tett nyomásgyakorló lépések csak abban az esetben vezetnek eredményhez, ha tovább folytatjuk az együttgondolkodást annak érdekében, hogy közösen megtaláljuk a szociális ellátó rendszer racionalizálásával a béremeléshez szükséges forrásokat.
Kérjük Elnök Asszony konstruktív partneri együttműködését a megoldás megtalálásához.
Budapest, 2013. július
Balog Zoltán "
OLVASD EL EZT IS!
- tanulás
- iskola
Szeptembertől 90 ezer család spórol több 10 ezer forintot
- fidesz
- adókedvezmény
Jövő évtől több pénz marad a családok kasszájában
- támogatás
- pályázat