Kapkodnak a közlekedési balesetek sérültjei után – Hiénák a mentőautók nyomában

Érdemes minél előbb tapasztalt szakemberhez fordulni.

Egy balesetet általában senki nem tervez előre, de ha már megtörténik, érdemes a lehetőségeinkkel és a következményekkel is tisztában lenni. Ha önhibáján kívül sérül meg az ember, és a kórházi ellátás is elkerülhetetlen, joggal igényelhetünk kártérítést.

Egy balesettel járó rengeteg kellemetlenség és utánajárás mellett még a miért pont én kérdése is ott motoszkál az emberben, ami a legtöbb esetben felháborodást vált ki. Ilyenkor az érintett felkeres egy kárrendező irodát, ahol anyagilag tudják kompenzálni a baleset miatt.

Kórházi hiénák

Optimális esetben ennek így kellene történnie. A sérült, vagy a hozzátartozók megfontoltan kiválasztják, melyik irodához forduljanak. Ehhez képest a hiénák sokszor már ott várják a sérülteket a kórházban, hogy lecsaphassanak a legújabb ügyfelekre.

- Akár közlekedési, akár munkahelyi, vagy más olyan baleset történik az emberrel, hogy azért nem saját maga a felelős, akkor a károsult jogosult a kártérítésre – avat be Dr. Kolnhofer Tamás, kárrendezéssel foglalkozó jogász. A szakértő elmondása alapján például egy közlekedési baleset esetén a károkozó kötelező biztosítójához fordulhatunk úgy, hogy a károkozóval nem is kell előzetesen egyeztetni.

Agresszív kárrendező

A kárrendezési irodák között igen szoros a verseny a közlekedési balesetek károsultjainak felkutatására, az elmúlt években egyre több ezzel foglalkozó iroda nyílt Magyarországon. Sőt, vannak nemzetközi hátterű cégek is, akik legtöbbször különösen agresszívan lépnek fel az remélt ügyfeleikkel és ismerősökre alapuló, hálózat-építő marketingeszközökkel keresik meg a károsultakat. Ezek az ügynökök legtöbbször nem kárrendezési szakértők, csak le akarják vadászni a balesetek után járó jutalékot.

 

Nézd meg, hol gyógyulhatnak soron kívül a politikusok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hogy néz ki ez a gyakorlatban?

Talán a legjobban a kórházi személyes adatlopásoktól kell tartanunk. Ez egy konkrét szituációban úgy történik, hogy ha a sérültet egy mentő viszi be a kórházba, akkor a mentős és az ápoló a személyes adatain kívül a baleset körülményeit is megismeri. Ha ezeket az adatokat a személyzet tagjai közül bárki átadja egy kárrendező irodának, abban a pillanatban jogsértést követ el és gyakorlatilag itt kezdődik el a probléma. – avat be a részletekbe Dr. Kolnhofer Tamás.

A legtöbb esetben a sérülteket már a kórházban felkeresi egy kárrendező iroda, és akár már a szerződést is az ember elé rakja a kórházi ágyon. Ezek a kárrendező által megbízott alkalmazottak kihasználják a sértett magatehetetlenségét, akik sokszor készségesen bármit aláírnak úgy, hogy nincs tudomásuk arról, mit vállaltak ezzel.

Ezzel az eljárással több probléma is van, mondja el a szakértő. Alapvetően azzal van a baj, hogy nem a sérült választ az irodák között, hanem sokszor a kiszolgáltatott helyzet kényszeríti aláírásra az embert. Előfordul olyan eset is, hogy a kórházban való ébredés után már egy névjegykártya várja a sérültet a kórházban és ezután kapja a telefonhívást. 

Képek! Uniós országok, ahol még mindig tiltott az abortusz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ilyen esetekben jogosan feltételezzük, hogy ellopták és kiadták az adatainkat. Általában ezek az irodák fizetnek a kórházi alkalmazottnak az adatszolgáltatásért a sikeres szerződéskötés után. Ha felmerül ennek a gyanúja és a sértett valóban nem saját maga adta ki az adatait, akkor érdemes akár feljelentést is tenni a rendőrségen.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezen túl ezek a tucat- irodák sokszor korlátozzák a szerződés felmondását vagy irreális díjakat számolnak fel. A lényeg, hogy amennyiben valóban kártérítési eljárást szeretne indítani a sérült, akkor érdemes tapasztalt szakembert megbízni a kárrendezési üggyel.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük