Ismét egy hatalmas aszteroida kerül a Föld közelébe - Holnap halad el mellettünk
Az óriási aszteroida akár 100 méteres hosszúságú is lehet.

aszteroida-kep
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A világ legnagyobb űrközpontja, a NASA nemcsak a különböző bolygókat és égitesteket vizsgálja folyamatosan, hanem a világegyetem más történéseit is próbálja feltérképezni. Most egy újabb közeledő aszteroidára hívták fel a figyelmet.

A 2020 TGI-nek elnevezett objektum holnap, azaz október 22-én halad el a Föld mellett, a kutatók becslései alapján pedig 43-100 méter között lehet a nagysága, ami a Sputnik News szerint akkora, mint a Big Ben Londonban.

Viszonylag közel kerül a Földhöz

Az aszteroida szerencsére semmilyen veszéllyel nem fenyegeti a lakosságot, hiszen 11 millió kilométerre halad el tőlünk, ami rengetegnek tűnhet, ám csillagászati szempontból ez viszonylag kis távolságnak számít. A NASA tudósai azt is megállapították, hogy nemcsak a mérete hatalmas, hanem nagyon gyors is, 50 000 kilométer/órás sebességgel süvít végig az űrben.

aszteroida-kep2
Fotó: iStackphotons / Getty Images Hungary

A NASA a 20. század végén elindította a földközeli objektumokat kutató és figyelő központját, a Near-Earth Object Programme-ot, amelynek célja az égi objektumok mozgásának felkutatása és mozgásának nyomon követése, amelyek pályája a bolygónk közvetlen közelében lehet. Az űrügynökség eddig becslések szerint 25 000 ilyen égitestet talált.

A cikk az ajánló után folytatódik

Előrejelzéseik szerint decemberben is érkezik egy nagyobb aszteroida, amit a 2020 SO-nak neveztek el, és potenciálisan veszélyes objektumnak minősítettek. A NASA egyik vezető szakértője, Paul Chodas szerint az égitest valójában a NASA által 1966-ban a Holdra küldött rakéta törmeléke lehet.

Képeken 9 elképesztő méretű meteor, ami a Földbe csapódott: a legnagyobbat elszállítani sem tudták

Több tonnás meteorok csapódtak a Földbe az évezredek alatt, amik között vannak igazi óriások is.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük