Árva cicákból is lehet pénzt csinálni - Legalábbis egy darabig

A Gazdátlan Macskákért Civil Egyesület tevékenysége több ponton is elgondolkodtató.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Olvasónk hívta fel figyelmünket a Cicamentő Angyalok - CA - nevű szervezet Facebook-posztjára, mely szerint a Gazdátlan Macskákért Civil Egyesület - GMCE - a Nyugati téri aluljáróban adományokat gyűjt egyebek közt a CA gondozásában lévő beteg cicák javára, sőt, a közeljövőben a CA-tól is fogad majd be cicát terápiás céllal.

A GMCE aktivistái - talán nyomatékképpen - jellemzően egy-két cicával települnek ki a főváros eme frekventált, ám emberi-állati tartózkodásra legfeljebb rövid ideig alkalmas pontjára, akik feltűnően nyugodtak, az érdeklődők pedig némi anyagi ellenszolgáltatás fejében simogathatják meg őket, illetve fotózkodhatnak velük. Az aluljárókban való adománygyűjtésnek egyébként számos válfaja ismert - akadnak, akik a saját rokonaikat igyekeznek így valamiféle bevételhez juttatni, ahogy korábbi cikkünkben már írtunk is róla.

A CA erről mit sem tud

A macskások körében jól ismert CA, amely igazolhatóan számos jobb sorsra érdemes jószágot mentett már meg, mit sem tud a GMCE-vel való úgymond együttműködéséről.

Mint írják, soha egyetlen forintot nem kértek és nem kaptak tőlük, ahogy soha egyetlen cicát nem adtak nekik sem gondozásba, sem örökbe, sem terápiás célra. Még csak tárgyalások sem folytak köztük, és ezen nem is kívánnak változtatni.

A fenti információk felkeltették érdeklődésünket a GMCE iránt, így első körben az oldalukon igyekeztünk pontosabb képet kapni róluk.

Örökbeadás az aluljáróban

Az oldal három menüpontjában is találkozhatunk a GMCE által állítólagosan örökbe adott cicák fotóival - ám ezen felvételeken jellemzően nem látható ember, néhányat leszámítva, amelyek az aluljáróban készültek, így nem állapítható meg egyértelműen, hogy tényleges örökbeadásról van-e szó, vagy csak egy kis fizetős simizésről.

Gazdira váró cicák: 1 db

A Gazdira váró cicák menüpont alatt 1, azaz egy darab macska képe látható - akinek nem tüntették fel a korát, nemét, természetét, esetleges különös viselkedését vagy betegségét. Felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire hatékony ilyen módon a gazdakeresés. Örökbeadási szerződés elméletileg létezik az egyesületnél, bár a szövege az oldal szerint feltöltés alatt van, ám utókövetésről nem lehet olvasni.

Képek! Kecskeölelgetés, kutyacsókolgatás politikus módra - Vona, Vadai, Szél

Nézegess képeket!

Elolvasom

"Segítenek feldolgozni a traumát"

Az Állat-terápiás program menüpontból megtudhatjuk, hogy a GMCE a gondozásában lévő macskák révén "beteg embereknek segít feldolgozni a traumát, ami érte őket. A rehabilitációban is igen fontos szerepet játszanak. Kedvességükkel, játékosságukkal segítenek a lehangolt kedélyállapotú betegeknek." Az, hogy az egyesület pontosan milyen intézmények munkáját segíti a fenti módon, nem derül ki.

"Szponzorokat keresünk'"

A Szponzorokat keresünk! menüpont alatt a következőt olvashatjuk: "Macskáinknak azonban nehéz anyagi helyzetünk miatt nem tudunk megfelelő elhelyezést és kiemelt ellátást biztosítani. Nincs egy erre alkalmas helyiségünk. Ideiglenes befogadóknál vannak elhelyezve, ami megzavarja nyugodt, segítségre kész természetüket."

Az Adományok felhasználása menüpont szerint viszont a GMCE havi 70 ezer forintért egy helyiséget bérel az általuk gondozott árva cicák számára.

Vajon melyik állítás igaz?

A távlatiság jól nyomon követhető

A GMCE az oldal tanúsága szerint nem elégszik meg a fentiekkel, céljaikban a távlatiság jól nyomon követhető: "Egyesületünk legújabb célkitűzése testi fogyatékos, nagyon idős, nehezen kezelhető cicáiknak végleges állatotthon létrehozása." A nemes elhatározás érdekében 2014. február 24. óta 2100 forintot sikerült az egyesületnek saját bevallása szerint összegyűjtenie.

A CMCE tevékenysége kapcsán felmerült kérdéseinkkel természetesen megkerestük az egyesület elnökét, Titi Pált, illetve ügyintézőjét, Hajdu Gabriellát, akik a cikk megjelenéséig nem reagáltak. Mihelyt választ kapunk tőlük, közöljük. A GMCE oldalán fellelhető információkat screenshotoltuk.

OLVASD EL EZT IS!

  • belföld
  • gyurcsány ferenc

Gyurcsány Ferenc pénzt osztogat?

Ezt is szeretjük