A 63 éves nő egy hordóban zuhant le a Niagara-vízesésen: Annie Edson Taylor a szegénység miatt választotta ezt az utat
A nyugdíjas tanárnő szembeszállt minden félelmével, ezzel pedig történelmet írt.
Sajnos a szegénység sokszor olyan dolgokra is kényszeríti az embereket, amikről még álmukban sem gondolták volna, hogy megtörténhet velük. A nyugdíjat tanárnő, Annie Edson Taylor is hasonló döntést hozott, amikor a hajmeresztő mutatványra vállalkozott.
A nő a New York állambeli Auburnben született 1838-ban, és bár édesapját korán elvesztette, az utána maradt örökségnek hála kényelmes élete volt a családjának, a taníttatásra is volt pénzük. Annie szerette volna fenntartani a jó életszínvonalát, ezért tanárnőnek készült, hiszen abban az időben ez volt a kevés olyan, nőknek is engedélyezett szakmák egyike, amivel még viszonylag jól lehetett keresni.
Sok tragédia kísérte az életét
Tanári tanulmányai során Annie megismerkedett David Taylorral, és összeházasodtak. A párnak egy fia született, de ő még csecsemőkorában meghalt. A házasság mindössze hét évig tartott, amikor David is elhunyt a polgárháborúban vívott harc közben. Az özvegy és gyermektelen nő a sok veszteség hatására nem tudott ott maradni szülővárosában, és folyamatosan költözött, mindenhol a tanári fizetéséből és kisebb munkákból próbálta eltartani magát.
Mire hatvanéves lett, egyre jobban elszegényedett, de még a gondolatába is beleborzongott, hogy egy szegényházban tengesse élete utolsó éveit. Nyugdíjba vonulása után ki kellett találnia valamilyen gyors pénzkereseti lehetőséget. Ebben az időszakban igazán felszálló ágban volt a turizmus, emberek tömegei látogatták meg a különböző nevezetességeket, ám nemcsak a természeti vagy építészeti csodákra voltak kíváncsiak, hanem különböző mutatványosok rendszeresen szórakoztatták itt az embereket, hogy még nagyobb élményekkel távozzanak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A gyors hírnévvel és jó pénzkereseti lehetőséggel kapcsolatos mutatványok felkeltették Annie érdeklődését. A fejébe vette, hogy egy saját tervezésű és készítésű hordó belsejében lezuhan a Niagara-vízesésen. Egy Frank Russell nevű ügynököt fogadott maga mellé, aki segítette intézni az ügyeket, és promotálni a mutatványt, amiről sokan úgy gondolták, hogy a nő egyenesen a saját halálába zuhan majd. Ebben az időben sokan próbálkoztak már hasonló ugrásokkal, azonban mind odavesztek, ezért a hivatal először nem akart engedélyt adni az ugráshoz. Hogy meggyőzze őket, Annie épített a sajátjához hasonló, kisebb hordót, amiben egy macskát dobott le a vízesésről. A próbazuhanás jól sikerült, és a macska a rémülettől és egy kis fejsérüléstől eltekintve épségben megúszta, így az özvegyasszony megkapta az engedélyt.
A nagy zuhanás pillanata
A nő 63. születésnapján, 1901. október 24-én, két nappal a macskás teszt után eljött Annie mutatványának ideje. A „járműve” egy hosszúkás, kipárnázott, tölgyfából készült hordó volt, amit tíz vaspánt tartott össze, az aljára pedig 90 kilogrammos nehezéket helyeztek, hogy ne pörögjön a levegőben, hanem függőlegesen zuhanjon. A nő beszállt a hordóba, majd biciklipumpa segítségével még több levegőt juttattak be hozzá, ezután pedig lezárták.
A vízesésnél több ezer ember gyűlt össze, hogy láthassák, ahogy a nyugdíjas tanárnő egy hordóban a mélybe veti magát, azonban a legtöbben arra számítottak, hogy nem fogja túlélni, még az ismerősei és ügynöke is próbálták lebeszélni, ő azonban hajthatatlan volt. Önkéntesek segítségével a Niagara tetejéhez vitték a hordót, majd ledobták. Bár csak pár másodpercig zuhant, 20 percbe telt megtalálni a vízben a hordót, ezután még közel egy óráig tartott, hogy lefűrészeljék a tetejét, és kiszabadítsák a nőt. A szkeptikusokra rácáfolva Annie túlélte az esést, és a macskához hasonlóan csak a feje sérült meg enyhébben, pár percre pedig az eszméletét vesztette.
A nő ezzel a mutatvánnyal történelmet írt, hiszen ő lett az első olyan ember a világon, aki túlélt egy esést a Niagara tetejéről. A rekord azonban egy kicsit sem derítette jó kedvre. Miután kiszállt, így nyilatkozott a zuhanásról: „Soha ne csináljon senki ilyet többé. Inkább egy ágyúval nézek szembe, tudván, hogy darabokra tör, mint hogy újra ledobjanak onnan.” Kiemelése után egy napig orvosi felügyelet alá helyezték, majd megkapta a mutatványért járó pénzét.
Tovább gyűltek a gondok
Ügynöke nagy lehetőségeket látott a hirtelen jött érdeklődésben, ezért ellopta a nő hordóját, hogy ő tudjon vele pénzt keresni azzal, hogy vásárokon, kiállításokon mutogatja. A nő szinte az összes vagyonát magánnyomozókra költötte, hogy kiderítse a férfi hollétét, akit csak később, Chicagóban kaptak el. Megfogadta, hogy soha többet nem vállal ilyen mutatványt, ám ismét kellett neki a pénz, ezért 1906-ban újra hordóban találta magát, és a Cararact-vízesést hódította meg.
Mivel a hírneve gyorsan elmúlt, később jósnőként dolgozott, valamint minden erejével azon volt, hogy gazdag férjet találjon magának. Élete végén súlyos egészségügyi problémákkal kellett szembenéznie, beleértve a vakságot is, ami szerinte a zuhanás miatt következett be. 1921-ben, 82 évesen hunyt el - szegényen és nincstelenül.
A stewardess, aki hihetetlen módon túlélt egy 10 ezer méteres zuhanást
Vesna Vulović csodával határos módon élte túl a hatalmas zuhanást.
A stewardess, aki hihetetlen módon túlélt egy 10 ezer méteres zuhanást: Jugoszlávia hősnője lett
Elolvasom(Borítókép forrása: Profimedia)
OLVASD EL EZT IS!
- utazás
- katasztrófa