A pilótával együtt köddé vált a repülőgép az óceán felett: ez az utolsó fotó róla

Az eltűnés előtt készült

Ez az utolsó fotó Amelia Earhartról.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amelia Earhart nevét mindenki ismeri, nemcsak azért, mert ő volt az első jelentős női pilóta, hanem azért is, mert 1937-ben repülőgépével és navigátorával együtt egy expedíció során nyomtalanul eltűnt. Ez lett volna a pilótanő utolsó Föld körüli útja, ugyanis korábban azt nyilatkozta, hogy ha ezt megcsinálja, abbahagyja a hosszútávú repüléssel való kísérletezést. 1937. július 2-án, egy hónap repülés és 32 ezer megtett kilométer után Earhart először időjárás-jelentést kért, majd alacsony üzemanyagszintet jelentett a célba vett Howland-sziget központjának.

Az utolsó rádióüzenetet 8:45-kor küldte, ezután eltűnt a jel. Miután a nő gépe nem érkezett meg a szigetre, 66 repülőgép és kilenc hajó kezdte keresni, eredménytelenül. Közel három hétig nyomoztak, de mivel sem roncsot, sem üzemanyagfoltot nem találtak, feladták a keresést. Az ügy máig megoldatlan maradt, nemrég azonban előkerült néhány érdekes, ritkán látott fotó és egy videó Amelia Earhart feltehetően utolsó napjairól. Íme!

Ritka, régi fotók Marilyn Monroe-ról

Különleges, angyali arcú kislány volt a múlt század szexszimbóluma. Nézd meg fotón, mennyire szép volt már négyévesen is!

Bámulatosan szép volt a szexszimbólum 4 évesen! Sohasem látott fotót mutatunk

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük