Megható! Így búcsúztak a Harry Potter sztárjai az elhunyt Piton professzortól
A színészek könnyfakasztó búcsút vettek Alan Rickmantől.
Tegnap hozták nyilvánosságra, hogy Alan Rickman a rákkal való hosszú küzdelem után, 69 éves korában elhunyt. A színészt az egész világ gyászolja.
Egyik leghíresebb filmje a Harry Potter volt, melynek tíz éven át tartó munkálatai során szoros barátságba került a többi szereplővel. Így búcsúztak tőle.
Daniel Radcliffe
"Alan Rickman kétségtelenül az egyik legnagyobb színész, akivel valaha dolgoztam, egyben az egyik leglojálisabb, legtámogatóbb ember, akivel valaha találkoztam a filmiparban. A forgatásokon és a Harry Potter után is biztatott. Szinte biztos vagyok benne, hogy minden egyes színházi előadásomat látta Londonban és New Yorkban, pedig nem kellett ezt tennie. Mások, akikkel régebb óta barátságban volt, mint velem, mindig azt mondták: ha Alant hívod, mindegy, merre van a világban, vagy mennyire elfoglalt, egy napon belül nálad terem.
Az emberek a szerepük alapján alkotnak képet a színészekről, ezért talán meglepő lehet, hogy ellentétben néhány szigorú (vagy egyenesen ijesztő) karakterrel, amit játszott, Alan rendkívül kedves, nagylelkű, önfeláldozó és vicces volt. És bizonyos dolgok nyilván még viccesebbé váltak az összetéveszthetetlen basszusa miatt.
Színészként az első felnőttek közt volt, akik egyenrangúként kezeltek ahelyett, hogy gyerekként bántak volna velem. Ilyen érzékeny korban vele dolgozni hihetetlenül meghatározó volt, és az egész életem és karrierem során elkísérnek majd a leckék, amiket ő tanított. A forgatások és a színpadok sokkal szegényebbek lettek, elveszítettek egy nagyszerű színészt és embert" - írta a Harry Pottert alakító színész a Google+ oldalára.
Rupert Grint
"Lesújtott a hír, hogy Alan Rickman elhunyt, kiváltságosnak érzem magam, hogy számos alkalommal lehetőségem volt vele dolgozni. Még ha el is ment, mindig hallani fogom a hangját. A gondolataim a családjával és a barátaival vannak a nehéz időkben" - olvasható Ron Weasley megformálójának Twitter-oldalán.
Emma Watson
"Nagyon szomorúan hallottam az Alannel kapcsolatos hírt. Úgy érzem, szerencsés vagyok, hogy dolgozhattam és időt tölthettem egy ilyen különleges színésszel. Nagyon hiányozni fognak a beszélgetéseink. Nyugodj békében, Alan. Szeretünk" - búcsúzott Alan Rickmantől a Facebookon Emma Watson, aki Hermione Grangert játszotta.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A többiek
Nemcsak a sorozat főszereplői, de más színészek is megemlékeztek Alan Rickmanről, és a Harry Potter-könyvek szerzője is reagált a szomorú hírre. J. K Rowling a Twitteren, a Ginny Weasley-t alakító Bonnie Wright az Instagramon, a Weasley ikreket játszó színészek, James Phelps és Oliver Phelps pedig szintén a Twitteren fejezték ki mély sajnálatukat kollégájuk halála miatt.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
- halál
- friss!
- megható
- alan rickman
- daniel radcliffe
- rupert grint
- emma watson
- bonnie wright
- oliver phelps
- james phelps
- j.k. rowling
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- születésnap
- kiszel tünde