Ezt csak kevesen tudták Al Caponéról: nem olyan volt, mint amilyennek a világ hiszi

A várost rettegésben tartotta, ugyanakkor a rászorulóknak ételt osztott. Ki is volt igazából Al Capone?

al-capone
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A történelem egyik leghírhedtebb gengsztere, Al Capone az 1920-as években egész Chicagót a markában tartotta. Bűnbirodalma szerencsejátékból, prostitúcióból és szeszcsempészetből épült fel, az ellenszegülőket pedig könyörtelenül eltiporta. Ám volt egy másik oldala is, aki rászorulókon segített, és akit sokan Robin Hoodként tiszteltek. Valójában ki volt az ember a rettegett mítosz mögött?

Politikai befolyás, véres leszámolások, nagylelkűség, nagyzolás és kicsinyes bosszúk kísérték végig életét. Chicago császára azt akarta, hogy szeressék, és ezért képes volt olyan messzire menni, hogy meggyűlöltette magát közben.

Egy biztos: Al Capone imádta a nőket. Nagy kanállal falta a prostituáltakat, és nem igazán válogatott, jöhettek mindenhonnan, mindenféle korosztályból. Miközben szemrebbenés nélkül intézte el riválisait, étellel látta el a hajléktalanokat és tejet szállíttatott a chicagói általános iskolákba.

al-capone-szivar

Imádta az operát, a jazz térnyerése pedig neki is köszönhető: az afroamerikaiak zenélését a legtöbb klubban nem tűrték meg, de őt bevándorlóként nem érdekelte a bőrszín, engedte hát, hogy Louis Armstrong játsszon a bárjában. Mindezért a színes bőrű emberek egyfajta Robin Hoodnak tartották.

A kis Al már egészen fiatalon jól bánt a számokkal, az iskolai rendszerrel mégis meggyűlt a baja, mert az nem tudott mit kezdeni a gyerek temperamentumával. A hatodik osztályban eltanácsolták, miután egy tanárnőtől kapott pofonra visszakézből reagált. Apja ezt követően megpróbált belőle utcai cipőfényezőt faragni, hátha a kétkezi munka észhez téríti, de szándéka fordítva sült el: miközben a fiú kétes alakok cipőjét pucolta, szép lassan eltanulta tőlük az alvilági mesterséget.

Capone már nagyon fiatalon beszállt a szervezett prostitúcióba, és ezzel együtt a nők hajszolásába is. 1917-ben aztán megismerkedett Mary Josephine Cofflinggal. Szemlátomást nem sok közös volt bennünk: Mae nyugodt, kimért nő volt, és két évvel idősebb Caponénál, akit viszont lobbanékony és erőszakos habitus jellemzett.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A férfi mindent megtett, hogy elbűvölje Mae-t, és miután egy rivális gengszterrel való összeszólalkozás odáig fajult, hogy Capone maradandó sebhelyet szerzett az arcán - innen jött későbbi beceneve, a Sebhelyesarcú is -, még inkább odatette magát az udvarlásban. Így kompenzált a nárcisztikus keménylegény, púderrel, arcába húzott kalappal.

Mae ír felmenőkkel rendelkezett, így az anyja egyáltalán nem volt boldog, amikor megkérték lánya kezét, de nem lehetett mit tenni: 1918 decemberében a párnak már gyermeke is született. Akkoriban Capone még csak kisstílű szélhámosnak számított, testőrként és kidobóként dolgozott, de amikor 1920-ban elfogadták az alkoholtilalmi törvényt, lehetősége nyílt rég vágyott birodalmának felépítésére.

Jóllehet, családjának mindent megadott, a nőknek továbbra sem tudott ellenállni, különösen a szőkéknek. Mikor Mae tudomást szerzett a 15 éves prostituáltról, aki férje parancsára átfestette haját, nem rendezett kirohanást – maga is szőkére váltott.

al-capone-kocsi

Chicago-szerte hírességként tekintettek Caponéra, aki még külön PR-ost is tartott személyiségének formálására. Szenvedélyes golfozó és óriási szerencsejátékos volt, aki ellen már nyerni sem mertek: állítólag egy alkalommal százezer dollárt tett fel egyetlen kockadobásra. Főhadiszállását a chicagói Lexington Hotel 4-5. emeletén állította fel, amit az igényeinek megfelelően alakítottak át.

Építtetett egy olyan liftet, ami kizárólag az ő privát rezidenciájára szállította az embereket, a bútorok – akárcsak gépjárművei – ólombevonatot kaptak, hogy golyóállók legyenek. Az esetleges ellenfeleket csapdák fogadták, de egy külön menekülőalagút is Capone rendelkezésére állt. Gyors felemelkedésének megvolt az ára is: bandaháborúba keveredett rivális ír gengszterekkel, 1924-ben pedig egy lövöldözés során elveszítette az öccsét, Franket.

Magánéletek

Dr. Tracy Borman, a Historic Royal Palaces vezető kurátora hétköznap esténként a Viasat History csatornán privát betekintést enged a történelem legismertebb alakjainak életébe. Napóleonról például kiderítette, hogy volt egy öngyilkossági kísérlete, amit kétségbeesetten próbált eltusolni.

Foglalkozik azzal is, hogy lett Adolf Hitlerből, a bukott és összetört szívű művészből a 20. század leggyűlöltebb diktátora, de kutatta II. Erzsébet húga, Margit hercegnő eljegyzésének botrányos felbontását is. Július 1-jén 21:05-től pedig arra világít rá Magánéletek című dokumentumszériájában, hogy Al Caponénak, a cipőfényezőből, majd kocsmai kidobóból lett hírhedt gengszternek valójában két oldala volt.

Pablo Escobar egykori luxusbirtokát ma egészen másra használják

A hatalmas medence, a vendégház és a villa is lassacskán az enyészet martalékává válik. A mintegy húsz hektáros terület egykor világraszóló partik és összejövetelek helyszíne volt, ma azonban leginkább a turistáknak és az egyik közkedvelt játéknak kedvez.

Pablo Escobar egykori luxusbirtokát ma egészen másra használják - Ilyen most

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük