Fontos határidőre hívta fel a figyelmet a NAV: már csak két nap maradt

Május 20-án fontos határidő jár le, ami szinte mindenkit érint.

adó1
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Már csak két nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-ig - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Kiemelték: az utolsó napokban a budapesti és a megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálatok 8 óra 30 perctől 18 óráig tartanak nyitva. Aki egyetért a NAV által elkészített tervezetben foglaltakkal, és nem tesz semmit - az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve -, annak május 20-ával automatikusan bevallássá válik a tervezete.  

Így lehet a legkönnyebben átnézni a tervezetet

Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az elektronikus azonosítással rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető webes felületen. Aki nem módosít a tervezetén, annak - az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve - a kiajánlott tervezet lesz az érvényes bevallása május 20-ával - írták. 

adó2
Fotó: kivoart / Getty Images Hungary

Az elektronikus tárhellyel nem rendelkező adózók, akik kérték az adóbevallási tervezetük postázást, május elejéig kapták meg azokat a NAV-tól. Tanácsos átnézni a papíralapú tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható. Akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy fizetniük kell a bevalláskor, és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezethez melléklet személyre szabott kiegészítő nyilatkozatát kell kitölteni és visszaküldeni május 20-ig - hívták fel a figyelmet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

  

A közlemény szerint az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk "közlemény" rovatában mindig fel kell tüntetni. Enélkül a NAV a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni. Akik elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében vagy az 1+1 százalék felajánlásában, azok hívják a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon, ahol a hivatal munkatársai május 18-án és 19-én 18 óráig, május 20-án 20 óráig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket.

Érdekes adatokat közölt a NAV az adóbevallási tervezetekkel kapcsolatban

Már kétmillió alkalommal nézték meg az ügyfelek az szja-bevallási tervezetüket a NAV szerint.

Érdekes adatokat közölt a NAV az adóbevallási tervezetekkel kapcsolatban

Már kétmillió alkalommal nézték meg az ügyfelek az szja-bevallási tervezetüket a NAV szerint.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük