A történelem 3 legőrültebb uralkodója

Míg egyikük női ruhákban volt csak hajlandó járni, addig a másik azt hitte, a marhahús a fán terem. Ismerd meg a történelem legfurcsább alakjait!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Annál rosszabb nem is történhet egy országgal, mint, hogy egy őrült irányítsa. Első hallásra mindez magától értetődőnek tűnik, ám a történelem azt mutatja, hogy annyi uralkodó volt őrült vagy szellemileg sérült, hogy a királyi elmebetegség egyáltalán nem tekinthető rendellenes jelenségnek.

15 ember, aki megváltoztatta a történelmet

Nézegess képeket!

Elolvasom

Még akkor sem, ha volt, aki azt gondolta, a marhahús a fán terem, a másik pedig tyúkokat nevezett ki esténként birodalma hőseinek.

Aki elültette a marhasültet: III. György brit uralkodó

A britek számára minden bizonnyal III. György a leghíresebb elmeháborodott király, bár az azért némileg vitatható, hogy valóban hosszasan diskurált volna egy fával, amiről azt hitte, hogy az a porosz király.
A legújabb kutatások szerint György elmebetegségének - mániákus depressziójának, porphyriájának, vagy akárminek nevezzük is - kitörései az 1788-as, 1789-es év hat hónapjára, az 1801-es év három hónapjára és az 1804-es év négy hónapjára korlátozódtak. 1788-ban az a kényszerképzet lett úrrá rajta, hogy Londont világvége-szerű áradás öntötte el, neki pedig a vitorlásán kell megmentenie a túlélőket.

Megrögzötten hitte, hogy Lady Pembroke - a királyné egyik udvarhölgye - a felesége. Egy párnahuzatról olykor azt képzelte, hogy ő hozta a világra, és elnevezte Octavianus hercegnek, majd örömében lovaggá ütötte az összes apródját és szolgálóját. Máskor elültetett egy darab marhaszeletet, mert azt gondolta, hogy az ilyesmi a fán terem. Amikor pedig a sokat szenvedett királyné szőlőt küldetett neki, megkérdezte, hogy melyik királynőtől van, Esztertől vagy netán a kör dámától?

Forrás: ehistory.osu.edu

Volt azonban György instabil elmeállapotának egy sötétebbik oldala is: esetenként erőszakossá vált, és ilyenkor rút szitkokat szórt a családjára. Sőt, néha a kényszerzubbonyt is rá kellett adni, hogy ne tegyen kárt másokban és önmagában.

A tyúkok kitüntetője: Abdülaziz török szultán

Az 1856-os krími háború után Abdülaziz szultán került az Oszmán Birodalom élére. 104 kilójával a világ legtermetesebb, ha nem is a leghatalmasabb uralkodójának számított: egy szeretetre méltó, békés és tohonya óriás, akinek kiadásai azonban meghaladták az oszmán állam lehetőségeit. Ötezer szolgát tartott arra, hogy esténként a 3-400 főnyi vendégseregnek felszolgálja a vacsorát. Versailles-ból tömör aranyból készült, rubintokkal és más drágakövekkel ékesített étkészletet rendelt, az angoloktól pedig mozdonyokat és páncélozott csatahajókat vásárolt annak ellenére, hogy az Oszmán Birodalomban akkor még nem voltak vasúti sínek.

Ahogy az őrület egyre jobban elhatalmasodott rajta, Abdülaziz különcségei egyre valószínűtlenebbekké váltak. Egy alkalommal kijelentette, hogy rajta kívül senki sem viselheti az Aziz nevet, majd azt vette a fejébe, hogy neki nem tetszenek a fekete tintával írt iratok: 500 év oszmán feljegyzéseit kellett lemásolni vörös tintával.

Forrás: sarimehmetli.com

Szórakozásképpen esténként szívesen hajkurászott csirkéket. Fel-alá kergette őket a palota folyosóin, ha pedig elkapott egyet közülük, kitüntetésképpen a tyúk nyakába akasztotta az Oszmán Birodalom hősi érdemrendjének legmagasabb fokozatát. Abdülaziz hóbortjai elméjének súlyos zavaráról árulkodtak. Attól való félelmében, hogy megmérgezik, csak kemény tojást volt hajlandó enni, és azt is csak akkor, ha személyesen az anyja főzte meg. A kisfia szájíze szerint megfőzött tojásokat a szultán édesanyja darabonként miniatűr fekete szaténbatyuba csomagolta, és saját személyes pecsétjével pecsételte le.

A nőies uralkodó: III. Henrik francia király

III. Henrik francia király - aki 1574 és 1589 között ült a trónon - a francia történelem egyik legromlottabb, de biztosan a legőrültebb uralkodója volt. Trónra kerülésekor még egészen normális benyomást keltett, szeretőjének 1575-ben bekövetkezett halála azonban teljesen összeroppantotta.
Az olyan ártalmatlannak tűnő különcségek, mint az, hogy egy kölyökkutyákkal teli kosárral a nyakában ment mindenhová, ekkor hirtelen sokkal sötétebb és aggasztóbb színt öltöttek. Szerelme halála felett érzett gyászában feketébe öltözött, és ruhájára ezüst- és elefántcsont koponyákat aggatott. Idővel még fantasztikusabb öltözékekben jelent meg, gyakran lehetett látni lengő ujjú, csodás női köntösökben, látens transzvesztitasága pedig egyre szembetűnőbb lett.

Forrás: lemodalogue.fr

Festette az arcát, haját a feje tetejére tűzve hordta, esténként pedig szépségmaszkkal az arcán aludt. Hívei, a mignonok pedig még hajmeresztőbb túlzásokra biztatták. A mignonok olyan nemes ifjak voltak, akik finom, nőies jegyeket ötvöztek a férfias szájhősködéssel: hosszúra növesztették a hajukat, a nyakuk körül pedig elképesztő méretű gallért viseltek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A kaotikus társaság támogatásával Henrik mintegy méhkirálynővé alakult át, akit kaptára lakói szolgáltak, és aki élen járt a szodómiában. Szeretői közül Louis de Guast volt a kedvence, kinek kedvéért kecses női cipellőt, selyemharisnyát és kesztyűt húzott, gyűrűket és mindenféle más ékszert aggatott magára, sőt, még legyezőt is hordott magánál. Színtiszta hóbortból kiszedette a szemöldökét, púderezte az arcát, festette a száját, és műfogsort viselt.

Cikkünk megírásában Geoffry Regan Királyi baklövések című könyve segített.

Ezt is szeretjük