Nem csak Teca kocsmáját kell látni: végigjártuk Pajkaszeget, milyen is valójában

A pilisszentléleki kirándulásunkat a Suzuki támogatta. 

Van egy varázslatos hangulatú kis falu, ami milliónyi magyar szívébe belopta magát. Pajkaszegért nem csupán az ott lakók vicces és szerethető karakterei, de a hely szépsége miatt is sokan rajonganak. Nem voltunk ezzel mi sem másképp, így, amikor a Suzuki felajánlotta, hogy vigyük el egy körre az új Vitarát, nem volt kérdés, merre vesszük az irányt, mit akarunk azonnal megnézni. 

Bár Pajkaszeg kitalált, Isten háta mögötti kis falu, a valóságban nagyon is létezik a település. Pilisszentlélek a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, egy zöldellő, meseszép völgyben bújik meg, Budapesttől 43 kilométerre. Közigazgatásilag Esztergom része, habár tőle nyolc kilométerre található.

Lombos, kanyargós kis utakon Pilisszentlélekig

Ahogy beültünk a kényelmes, jól felszerelt városi terepjáróba, azonnal elhatalmasodott rajtunk a gyermeki izgatottság. A fővárostól távolodva egyre inkább magával ragadott bennünket a természet októberi bája, a már arany- és rozsdaszínbe hajló, pompázatos lombok, a zöldellő táj változatos szépsége, a lehúzott ablakon beömlő, őszillatú levegő. Minél inkább elhagytuk Budapestet, a kanyargós utakon egyre sűrűbb és sűrűbb lett az egybefüggő lombkorona, a forgalom pedig egyre gyérebb.

Az biztos, hogy már az utazás felért egy külön programmal. Mind az öten elnyúltunk a jól méretezett, kényelmes üléseken, és élveztük a dimbes-dombos táj változatos látványát.

A nagy nézelődésben nem sokon múlt, hogy elhibázzuk az eldugott lehajtót Pilisszentléleknél. Közeledve a faluhoz csakugyan érdemes résen lenni, hogy ne téveszd el, hol kell irányt változtatni. Néhány kanyar után elénk tárult a hegyek ölelte, zöldellő lombok között meghúzódó pici falu: mindannyian tudtuk, ez nem lehet más, csakis Pajkaszeg.

A településre vezető egyetlen utcára egy éles tűkanyarral fordultunk le, amit a mi eszményi terepjárónk hibátlanul vett - de azt, hogy a helyi buszjáratok hogyan kanyarodnak le, máig nem tudjuk elképzelni.

A falut jelző tábla után egy erdős kis szakasz vezet az első buszmegállóig, ahol felbukkannak a sorozatból jól ismert, kisebb-nagyobb házak. Pilisszentlélek valóban pici - 319 főre teszik a legutóbbi népszámlálás szerint a falu lakosságát -, lényegében egyetlen főutca mellett sorakoznak a takaros vagy éppen rég elhagyott házikók.

 De milyen valójában Pilisszentlélek?

A falu összképe igen változatos: a gyönyörűen felújított kockaházak, a félig befejezett, több emeletes paloták, az elhagyott, omladozó viskók, a szépen rendben tartott kertek felváltva sorakoznak egymás mellett. Az utcákon egy lélek sem járt, de nemhogy emberrel, kutyákkal, kóborló cicákkal sem találkoztunk. Reméltük, hogy a település központja felé haladva észrevesszük az egyik leghíresebb kulturális látványosságot, a csokis briós szobrát. Hiába. Legnagyobb bánatunkra a szobornak se híre, se hamva nem volt. Később kiderült, hogy a vicces műalkotást csak a forgatások idején teszik ki az egyik kereszteződésbe.

Egy feketére rákívánva gondoltuk, hogy betérünk a község egyetlen kocsmájába, azonban nem Tecáé volt az első, amibe belefutottunk. Ezen alaposan meglepődtünk, hiszen úgy tudtuk, jobb híján a falu kulturális élete teljes egészében Teca kocsmájában zajlik. Mint utóbb kiderült, a Pilisszentlélek közepén meghúzódó másik ivóval is találkozunk majd a sorozatban, itt vették fel ugyanis a pajkaréti kocsmában zajló jeleneteket. Az italozó teraszára azonban olyan csalogatóan sütött a kellemesen meleg, őszi nap, hogy végül ide is betértünk egy kávéra, Tecát pedig későbbre hagytuk. 

A választék a "Kérek" és "Nem kérek"-ből állt, azonban, ahogy megkóstoltuk az egyetlen fajta eszpresszót, amit a pultos bácsi főzött, mind elégedetten bólogattunk. Amíg a forró feketét szürcsöltük, faggatni kezdtük a hely másik vendégét, aki valószínűleg a friss kávénál is frissebb pletykákat hozott a falu végéből. A mosolygós nénin látszott, hogy korán kelt, elvégre délelőtt tízkor már a kocsmában trécselt, egyik kezében kávéval, a másikban egy demizson borral. A langyos, őszies időjáráshoz melegítőnadrág és kötött pulcsi dukált a helyi divat szerint, és, bár ahogy butikot, úgy fodrászatot sem láttunk útközben, gondosan fésült, ősz frizurája egy ünnepi eseményen is megállta volna a helyét. A csupa szív nagymamából nem kellett harapófogóval kihúzni a szavakat: hamar kiderült, hogy a sorozat egyik legnagyobb rajongóját tisztelhetjük benne. A néni rendkívüli lelkesedéssel beszélt a forgatásokról, egy szóval sem utalt arra, hogy korlátozná őket a felfordulás, sőt! Túláradó monológban ecsetelte, mennyire kedvesek és közvetlenek a színészek, milyen jókat lehet velük beszélgetni a szünetekben, amire a kocsmáros is csak helyeselni tudott.

Olyan bennfentes infókat is megtudtunk, mint például, hogy a lakosokkal egy postaládába dobott értesítőn tudatják minden alkalommal, mikor érkezik a stáb - de mindig zavartalanul folynak a forgatások, a lakók érdekeit egész idő alatt szem előtt tartják. Az éjszakai felvételekről is faggattuk a nénit, de, mint kiderült: "Van, hogy forgatnak éjjel is, de hát éjjel aludni kell, nem hallgatózni." Akár a sorozatból is idézhettük volna ezt a valódi életbölcsességet. Még ki sem nyitottuk a szánkat, hogy egy kis segítséget kérjünk, merre induljunk, ha meglátogatnánk a híres épületeket, a cuki nagymama már sorolta is a GPS-t megszégyenítő pontossággal, mit és hol találunk. A pajkaréti kocsma kávéjától, na meg a néni ragadós lelkesedésétől megrészegülve tehát nekivágtunk a hangulatos zsákfalunak, ahol ekkor már igen otthonosan éreztük magunkat.

A polgármesteri hivatal és a kultúrház

Megfogadva a kocsmai iránymutatást, utunk először a hivatal felé vezetett. Az eltéveszthetetlen polgármesteri központ ugyan a valóságban is hivatali épület, de sajnos zárva volt, és nem tűnt úgy, mintha a sorozaton kívül bárki is ügyintézést szeretne benne folytatni. A templomot és edzőtermet szintén ugyanez az épület testesíti meg, csak a másik oldaláról lehet bejutni. Sajnos hiába reméltük, hogy lőhetünk egy szelfit a multifunkcionális közösségi helyen, a táblák hiányában csak az omladozó vakolatról és a nagy, barna ajtóról sejtettük, hogy jó helyen járunk.

Ahogy a sorozatbeli nyomok után kutatva alaposan körülnéztünk, az árok másik oldalán észrevettünk egy gyönyörűen felújított, takaros parasztházat. Természetesen egyből tudtuk, hogy ez csakis Károly rezidenciája lehet. Azonnal arra vettük az irányt, hogy beleshessünk, hátha Csuja Imrét épp az ikonikus kádban találjuk: de sajnos nem jártunk szerencsével.

Nemhogy a színész, de a kád sem volt a sorozatbeli helyén, és már kezdtünk elkeseredni, amikor a szemközti házhoz beparkolt egy modern, ezüstszínű autó. A kiszálló középkorú férfi a szó szoros értelmében úriember volt: a vidéki elegancia hamisítatlan megtestesítője. Világos, apró kockás ingje szépen vasalva, épp úgy, ahogy sötét szövetnadrágja. Jól fésült, ősz haja láttán az is megfordult a fejünkben, ő lehet a hely igazi polgármestere, annál is inkább, mert azonnal felajánlotta a segítségét - miután kicuccol a kocsiból. Kitartóan végigvártuk, amíg befejezte a pakolást, ugyanis jó tíz kiló hegyes erős paprikát emelt ki a csomagtartóból. Amikor elmondtuk neki, mi járatban vagyunk, a sufnija felé mutatott, és csodák csodájára nem más állt ott, mint a híres dézsa.

Bár sem Károly, sem víz nem volt benne, megállapítottuk, hogy valóban elég kényelmesnek tűnik, még Csujának is, és, hogy mindannyian elfogadnánk egy hasonlót - akár a kertbe, egy almafa alá.

Irány Bodri focipályája!

Miután megtudtuk a polgármestertől, hogy a híres pajkaszegi focipálya is a közelben van, irányba állított minket, mi pedig lelkiismeretesen követve az utasításait, elindultunk a kaptatón. A domboldalon felfelé kapaszkodva csak a polgármester háza előtt parkoló, kényelmes Vitarára tudtunk gondolni - de végül hősiesen megmásztuk a csúszós, füves emelkedőt. A sportpályának azonban nyoma sem volt, mi pedig elképzelni sem tudtuk, hogy egy ilyen apró helyen hogy lehet, hogy elkerültük a környék valószínűleg egyetlen focipályáját. Aztán észrevettük, hogy néhány nagyvonalúan összetákolt lépcsőfok még egy szinttel feljebb vezet. Nekiveselkedtünk hát, és lám: bár a pályán épp nem volt meccs, mellette a picinyke temetőben a sírok ugyanúgy domborodtak, mint a sorozatban.

A két csapat pihenője olyan autentikus, hogy egyetlen díszlettervező sem tudna természetesebbet alkotni: lyukas plexi és telefirkált deszkák alkotják a hazai és a vendégcsapat cserepadját. Az egész pályát gyönyörű, zöld gyep borítja, látszik, hogy folyamatosan ápolják, gondozzák a területet. Miután iskolaidőben voltunk ott, gyerekek sem lézengtek a kapuk körül, hétvégén viszont biztosan tartanak bajnokságokat - ha nem is Pajkarét és Pajkaszeg, hanem Pilisszentlélek és Pilisszentkereszt között.

A sportpálya után nem volt más hátra: a mindenki kedvenc pultosa, Teca fennhatósága alá tartozó kocsmát semmiképp sem hagyhattuk ki a körútból. A falu központi helye valójában a zsákfalu legvégén található, ahonnan nem lehet rossz irányba hazaindulni: mivel ellenkező irányban sűrű erdő borítja a hegyoldalt.

Teca kocsmája a valóságban

Nem sokkal múlt 11, de már nem volt üres asztal, bent látszólagosan a megszokott helyükön gyülekeztek a helyi Szifonok, Bakik és Matyik.

Íratlan szabály, hogy az ezernél kevesebb lakosú településeken bűn itallapot tartani a kocsmában, hiszen mindenki tudja, mi van a pultban. Szerencsére nem kellett csalódnunk: ez a tradíció Pilisszentléleken is bevett szokás, így csak egymás között kezdtünk ötletelni, mit is fogyasszunk a népszerű pultnál. A kocsmáros egy ideig csendben hallgatta a diskurzust, de, amikor egyikünk kiejtette a száján a fröccs szót, azonnal a segítségünkre sietett, hogy ősszel mégis minek felpancsolni szódával a jó kis bort, hiszen úgy kevésbé melegít. Ezzel nem tudtunk vitatkozni, így végül egy-egy deci rozé mellett tettük le a voksunkat, a sofőrünk pedig maradt a jól bevált helyi kávénál. Bár a pultnál legalább tízféle pohár sorakozott, a borosak bizonyosan hiánycikknek számítanak a Pajkaszeg-Pilisszentlélek tengelyen: a napköziből ismerős formájú, de csillogóan tiszta vizespohárba töltve kaptuk meg a szemmértékre kiporciózott egy-egy deci frissítőt, amin jól látszott, hogy több, mint amit kértünk.

A vidéki kocsmák másik alapszabálya, hogy lehetőleg csak folyékony kalória legyen a csapszéken. Egy vajas kenyér jólesett volna, de hát láthattunk olyat bármelyik részben, ahogy Szifon késsel és villával kacsasültet eszik, vagy, hogy Matyi elnyammog egy jó lilahagymás zsíros deszkát? Ezek után hiba volt azt feltételezni, hogy a valóságban ételt is rejt a kocsma pultja, úgyhogy, ha ellátogatsz a népszerű közösségi helyre, egy szendviccsel legalább készülj, mert a finom bor csak úgy itatja magát. A pultos bácsi itt is közvetlen, kedves és igen bőbeszédű volt, látszott rajta, hogy vendégszeretete kifogyhatatlan, akkor is, ha századjára tér be hozzá egy lelkes sorozatrajongó, hogy Tecát keresse. A rafinált módon saját magát Teca nagyapjaként aposztrofáló kocsmáros a pultba is beinvitált minket, és egy gyorstalpalón bemutatta - pont úgy, ahogy a kocsmárosnőt alakító Bata Évának is - a legfontosabb tudnivalókat a kiszolgáláshoz. A színésznő szerinte hamar otthonosan érezte magát a pultban, igen közvetlenül viselkedik, épp úgy, ahogy egy jó kocsmárosnak kell.

Hétköznap délelőtthöz képest meglepően sokan jöttek hozzánk hasonló turisták, folyamatosan cserélődve, egy óra alatt vagy hat-nyolc ember biztos megfordult, ha csak pár kép erejéig is a Klastrom sörözőben - ugyanis ez a kocsma eredeti neve. A bent italozó helyi erők, amint meghallották, hogy a téma A mi kis falunk, egyből bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Érdekelte őket, hogy tetszik a sorozat, mi a véleményünk, és tagadhatatlan, hogy rettentően büszkék voltak, amikor a tetszésünket fejeztük ki. Viccesen meg is jegyezték, mindenki úgy odavan az ő kis falujukért, hogy lassan Budapest helyett inkább Pilisszentléleket kellene megtenni az ország fővárosának. 

Teca kocsmájában valószínűleg Szifonékhoz hasonlóan mi is napestig elücsörögtünk volna, hallgatva a helyiek beszélgetését, de még hátra volt egy nagy feladat: ellátogatni a tóhoz, ami - a sorozatban - a templomra szánt pénzből épült.

A pajkaszegi horgásztó, ami valójában nem a faluban van

Mi mindenre jó egy kocsmai kitérő? Nos, nemcsak a folyadékbevitel miatt, hiszen az ivó fáradhatatlan lokálpatriótáinak köszönhettük, hogy megtudtuk, pontosan hol nézhetjük meg a filmbéli horgásztavat. A Dédai-tó a valóságban nem Pilisszentlélek területén található, hanem bő fél óra autóútra.

Esztergom szélén a betonutat földút váltja fel, így végre a terepjárót természetes élőhelyén is tesztelhettük. Egyikünknek sincs rutinja a gidres-gödrös, saras-csúszós, vízparti vezetésben, azonban a Vitaránk tagadhatatlanul jó szolgálatot tett. A Suzuki csakugyan kiválóan vette az akadályokat, stabilan mozgott, azonnal reagált a problémákra. Így kényelmesen körbekocsikáztuk a tavat, ahol Károly előszeretettel ücsörög horgászbotja társaságában. 

Utunk végén néhány kép erejéig a leglelkesebb sofőr is a volán mögé került: bár a kulcsot kivettük, biztos, ami biztos, hiszen Dóri nem elég, hogy ivott egy pohár bort, de még csak tanuló vezető.

Mindenesetre jól mutatott a kocsiban - a Vitara egyáltalán nem karakteresen férfias, a vagány nőkhöz éppúgy passzol, mint a kalandvágyó pasikhoz vagy a kirándulásra induló családokhoz. 

Végül a jól bevált pilóta került a kormányhoz, és a szinte üres utakon úgy suhantunk haza, mintha repültünk volna. Élményekkel telve és napsütötte, kipirult arccal azon tanakodtunk az autóban, vajon milyen lenne, ha holnaptól bejelentett pajkaszegiek lennénk?

Pajkaszeg forevör

Azt hittük, egy gyors, pár órás kirándulást teszünk csupán, ehhez képest csak késő délután indultunk haza az idillikus kis községből. Az autóban egybehangzóan megállapítottuk, Pilisszentlélek még nincs teljesen tisztában azzal, milyen kiaknázatlan értékeket tart a kezében, köszönhetően annak, hogy az egyik legnépszerűbb magyar sorozat helyszínét szolgáltatja. Egyetlen étterem vagy vendégház sem jött szembe utunk során, sem vicces szuvenírek nem vártak sehol. Ha holnaptól bejelentett pajkaszegi lennék, egész biztos, hogy adnék egy fülest Károlynak, miből csináljon pénzt: felejtse el a benzinkutat, és koncentráljon a turizmus kiépítésére. Ennek ellenére a falu érintetlenségében is van valami báj, éppen olyan szerethető, amilyennek A mi kis falunkban ábrázolják.

• a mi kis falunk
• sorozat
• teszt
• suzuki
• suzuki vitara
• pajkaszeg
• pilisszentlélek
• forgatási helyszín
• Terasz