A móri földrengés volt az egyik legpusztítóbb hazánkban: a szemtanúk szerint mozogtak a hegyek az 1810-es katasztrófakor
Az 1810-es móri földrengés Magyarország egyik legkülönlegesebb földmozgása volt.
1810. január 14-én Mór vidékét egy addig soha nem tapasztalt földrengés rázta meg. Nem az 5,4-es magnitúdójú rengés, hanem az azt követő körülbelül ezer kisebb mozgás miatt vált emlékezetessé.
A több mint kétszáz éve zajlott természeti csapás a Vértes és a Bakony között húzódó Móri-árokból indult, melyről az ott keletkezett fő törési vonal tanúskodik. Az érintett terület, tehát Komárom és a Balaton északi része közti régió szeizmológiailag hazánk egyik legaktívabb része.
Hullámzó hegyek
Miért emlegetik a szeizmológus szakértők az 1810-es móri földrengést, amikor évente 500-800 hasonló földmozgást észlelnek világszerte? Érdekessége egyrészről kiterjedt hatásában rejlik. A fennmaradt korabeli beszámolókban ágyúdörgésszerű robajlásról, hullámzó hegyekről, dülöngélő fákról, megroggyant templomtornyokról és összeomlott házakról emlékeznek meg a szemtanúk.
Konkrétan a Csóka-hegy mozgását említették meg többen, ahogy hullámzott, mintha fizikailag éppen elvándorolni készült volna, miközben a fák koronái nemcsak egymásnak csapódtak, hanem időnként a talajt is érintették. Meglepő módon a hegyen álló csókakői vár sértetlen maradt. Jól mutatja az is, milyen nagy erejű lehetett a földmozgás, hogy még a kicsivel több mint 400 kilométerre lévő Prágában is érezték.
Szintén fennmaradt forrásokban, hogy a földrengés következtében az impozáns Lambert-kastély homlokzatára épített óra pontosan 6 óra 10 perckor megállt. Az épület még ma is ugyanott áll, szerencsére egyéb kár nem esett a konstrukcióban.
Érdekes, hogy a vályogból épült parasztházak rongálódtak meg a legkevésbé, a magasabb, szilárd anyagokból álló építmények, melyeket a tehetősebb réteg tagjai tulajdonoltak, azonban megrepedeztek - a környéken 17 településen jegyeztek fel ledőlt kéményeket. Egy kis községben, Nagyvelegen pedig 113 méter hosszú repedés keletkezett a talajban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az első nagyobb szeizmikus hullámot sok, egy korabeli mérés szerint legalább ezer kisebb rezgés követte, amit a móri földrengési rajként neveztek el - ezt egy csákvári lakos dokumentálta, melyről a feljegyzések sajnos már elvesztek. De a helyi lakosok annyira féltek az esetleges következő természeti csapástól, hogy a tél közepén házaikból kimenve, egy-egy rögtönzött tábortűz köré gyűlve virrasztottak.
Az első földregéstérkép megalkotása
A jelenség kapcsán 1814-ben a híres botanikus, Kitaibel Pál Tomcsányi Ádámmal együttműködve létrehozták a világ első földrengéstérképét, melyhez egy 120 oldalas elemzést is társítottak, ez a Dissertatio de Terrae Motu Mórensi lett aztán a későbbi földrengéstérképek prototípusa. A móriak kikérdezése során kiderítették, hogy a vizsgálat előtti két évben is közel háromszáz kisebb-nagyobb mozgást érzékeltek a helyi lakosok, mely bizonyítja a térség szeizmikus aktivitását.
A földrengés okozta károkat ábrázolták innovatív térképükön, különböző nyilakkal jelölve a hullámok terjedésének irányát. Érdekes módon ezt a fajta képi ábrázolást akkoriban még nem értékelték a tudományos berkekben, és csak jóval később, 1857-ben fogadták el, de akkor is egy nápolyi földrengés kapcsán, melyről R. Mallet angol természettudós készített térképét. Így valójában évszázadokig nem tudta senki, hogy eredetileg a magyarok találmánya volt.
Az eddig mért legerősebb földrengés Magyarországon
1763-ban, a Mária Terézia korabeli Magyarországon zajlott a hazánkban mért legerősebb földmozgás. Komáromban ekkor 6,4-es magnitúdójút mértek. A Richter-skála szerint ez az érték már az erős rengések csoportjába tartozott, aminek következtében több száz épület pusztult el, és több mint hatvanan vesztették életüket a természeti katasztrófa bekövetkezésekor. Az erről fennmaradt dokumentációt, kárbejelentéseket még maga a királynő rendelte el, hogy felmérhesse a következményeket, de az közel sem volt olyan részletes, mint az 51 évvel későbbi Dissertatio de Terrae Motu Mórensi.
A több ezer éves földrengésjelző
Azt hinné az ember, a földrengésjelző a modern kor találmánya, de egyáltalán nem.
Több ezer éves földrengésjelző hökkentette meg a tudósokat: kínaiak készítették
Nézegess képeket!
Elolvasom(Cikken belüli képek forrása: Seismological Research Letters 85(5):1432-1437, DOI:10.1785/0220150076 / Researchgate, Közkincs és dr. Kiszely Mária, Wikimedia CC BY-SA 4.0 , Építész / Fortepan 23557, a rengésekről készült ábrának a megjelenését dr. Kiszely Márta engedélyezte, borítókép forrása: BAU / Országalbum CC BY 4.0 )
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- földrengés
- turizmus
Megsemmisült egy híres természeti csoda: így letarolta a földrengés
- földrengés
- természet