160 hazai település csatlakozott az országos faültetéshez: már több mint százezer fát ültettek el
A 2019-ben megalakult 10 millió fa szervezetnek már több tízezer önkéntese és 50-60 ezer követője van.

Elültette a százezredik fáját a 10 millió Fa Alapítvány, amely az április 22-i Föld napja alkalmából akcióhetet is hirdet.
A szervezet szerdai tájékoztatása szerint "az idén elmaradó ballagásokra gondolva, Kovács Gyula Tündérkertjéből származó őshonos gyümölcsfákat" ültetnek. A megmozdulás csütörtökön, a Föld napján veszi kezdetét.
IGEN! SZÁZEZER! :) Kedves 10 millió Fások’ Az elmúlt hetekben eddig is időről-időre beszámoltunk a tavaszi...
Közzétette: 10 millió Fa – 2021. április 21., szerda
A kizárólag önkéntesekből álló, 160 településen jelen lévő országos közösség támogatói között a cégek mellett megjelentek a helyi önkormányzatok és egy egyház is. A Gurulj a Fákért! elnevezésű kezdeményezésben az elektromos közösségi autózókat is a faültetés támogatására buzdítják.
A 2019-ben megalakult szervezet több tízezer önkéntese és 50-60 ezer követője hisz abban, hogy a klímaváltozásra faültetéssel lehet a leggyorsabban válaszolni. A járvány azonban lassította a tervek megvalósítását, a közösség tavaly nyáron egyszerre két kampányt is indított, hogy behozzák a lemaradást.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Az alapítvány összefogott Budapest e-carsharing szolgáltatójával is. A közösségi elektromos autót használók minden vezetéssel töltött perce után 1 forint érkezik a fák ültetésére szánt kasszába, amit a cég megdupláz. Az összegyűlt pénzből őszre tervezik a következő faültetést.
Kiemelt kép: Getty Images
Gyönyörű fák a világból
Nem photoshop! Ezek a fák a természet mesterművei: ámulatba ejtően szép képeket mutatunk.