Csontszáraz, érdes bőr ellen: ilyenkor kell felkenni a testápolót
A téli időszakban fokozottan oda kell figyelni rá, hogy megóvjuk bőrünket az időszak viszontagságaitól.
A cikket a DM támogatta.
Decemberben megérkeznek az első mínuszok, különösen korán reggel érezhetjük a kellemetlen csípős érzést az arcbőrünkön. Köztudott, hogy a téli időjárás, a hideg és a szél nem tesz jót a bőr szépségének. Emögött nagyon egyszerű okok állnak. A hideg miatt a pórusok és a hajszálerek összehúzódnak, így a bőr vérkeringése lassul, de a romló időjárással együtt járó vitaminhiány sem tesz jót a bőrnek. Október tájékán bekapcsoljuk a fűtést, ez szintén szárító hatással bír. A téli, kevés nedvességet tartalmazó hideg levegő miután bejut a lakásba, felmelegszik, majd elkezdi elvonni a nedvességet a benti levegőből. Ezeknek a hatásoknak a következményeként száraz a bőrünk, gyakran hámlik, sokaknak okozva mindennapos kellemetlenséget.
Megfelelő étkezés, sok folyadék, párásítás
Tény, hogy télen jobban oda kell figyelni a bőrápolásra, de pár alapszabály betartásával sokat tehetünk bőrünk egészségéért és szépségéért. A testápoló krémet érdemes közvetlenül zuhanyzás után felvinni, mert a még nedves bőrön, a kitágult pórusokon keresztül gyorsabban felszívódik. Azoknak, akiknek különösen érzékeny, nagyon száraz a bőrük, bőrpír és égető, viszkető érzés nehezíti ezt az időszakot. Nekik érdemes napi két alkalommal is használni ezeket a krémeket, legcélszerűbb reggel és este időt szánni erre.
A testápoló rendszeres használatán felül mást is tehetünk a fiatalos, üde külsőért. Helyezzünk párásítót a lakásba, lehetőleg a hálószobába. Ez segít növelni a levegő nedvességtartalmát. A táplálkozás szintén kulcskérdés, nagyon fontos, hogy belülről is hidratáljuk a szervezetünket, igyunk minél több vizet. Az úgynevezett „jó zsírok” fogyasztása is áldásos a bőr számára, a szakemberek azt javasolják, hogy lehetőség szerint fogyasszunk minél több diófélét, olívaolajat vagy avokádót. Ezeknek számtalan jótékony hatása van a szervezetre, többek között a bőr szépségéért is sokat tehetünk, ha beiktatjuk őket az étrendbe. Sokunkat azonban szomorúan érinthet a hír, hogy bőrünk szépsége érdekében érdemes minimalizálni a kávé vagy bármilyen más koffeintartalmú termék fogyasztását.
Testápolás minőségi termékekkel
Persze különféle testápolók, valamint kozmetikai szerek használatával szintén támogathatjuk a bőrfelszín hidratálását. Ezek kiválasztásakor érdemes odafigyelni a minőségre, az összetevőkre, de egyre több termék van a piacon, amelyeknek a gyártása során környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vettek. Ilyen például az alverde Pro Climate Relax testápoló, amely a bőr számára nélkülözhetetlen esszenciális zsírsavakat tartalmaz, ezeket vadrózsa- és homoktövisolajból vonták ki. A mandula- és jojobaolajból származó összetevők szintén sokat hozzájárulnak, hogy a bőr üde maradjon. A termék környezetsemleges, vagyis gyártásáért a gyártó utólagos kompenzációt biztosított németországi renaturalizációs projektek révén, a kiszámított környezeti költségek alapján. A natural beauty testápoló szintén tartalmaz mandulaolajat, de ezenkívül rózsakivonattal ápolja a bőrünket, miközben sárkánygyümölcsillattal kényeztet. A termék teljes mértékben vegán, összetevőinek 97 százaléka természetes eredetű.
Relaxációnak, felüdülésnek is kiváló, amikor elmerülünk egy kád meleg vízben egy fárasztó nap végén. A fürdőporok illatukkal teszik még teljesebbé az élményt, de vonzó megjelenésünket is segítheti, ha alkalmazzuk. Azonban fontos odafigyelni arra, hogy a forró fürdőt érdemes kerülni, hiszen ez szárítja a bőrt. A Balea fürdőpor kókuszolajat és magnóliavirág kivonatot tartalmaz, használata során virágillatot árasztó habot képez. Használata segíti a kellemes bőrérzet kialakulását. A termék fenntarthatósági szempontból is remek választás, mivel nem tartalmaz a környezetre káros mikroműanyagokat és vízben oldódó tisztán szintetikus polimereket. A Balea fürdőkristály szintén kiváló a nap végi ellazuláshoz. A méz és a liliom intenzív illatát kombináló termék tengeri sóval és avokádóolajjal készült, ezeknek is köszönheti előnyös hatásait.
A szép bőr egyik titka a bőrradír rendszeres használata. Az alverde olajos-sós bőrradír segítségével eltávolíthatóak az elhalt hámsejtek, gyakori alkalmazása bársonyos tapintás biztosít.
Az arc masszírozása szintén javasolt, mert ezzel élénkítjük a helyi vérkeringést. A hatást masszázskefe segítségével fokozhatjuk – ilyen például az ebelin kézi masszázskeféje, amelynek teste bambuszból készült, a sörtéjét szintén természetes anyagok alkotják. Ideális nemcsak a has, a karok, a comb és a fenék élénkítő masszázsára, hanem bőrradírozásra is. Az ebelin peelingszivacs szintén egyesíti a masszázs és a bőrtisztítás élményét, hiszen a termék nagy hatásfokon, de kíméletesen távolítja el az elhalt hámsejteket, miközben élénkíti a vérkeringést. A szivacs olívaolajat és más növényi összetevőket tartalmaz, alkalmazása után bársonyos és puha lesz a bőrünk.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció