Beindítja a hajnövekedést, megállítja a hajhullást ez az egyszerű házi szer: egyetlen olcsó gyógynövény kell hozzá
Ezt a gyógynövényt fűszernövényként is használják, évezredek óta ismert természetes hajápoló, és pofonegyszerű hajpakolást készíteni belőle.
A pakolások nagyon hatékonyan ápolják a haj szerkezetét, néhány összetevőből pedig akár saját magad is elkészíthetsz otthon egyet, ráadásul száz százalékig természetes alapanyagokból.
Megannyi gyógy- és fűszernövény ismert a hajápoló tulajdonságairól, többek között a hibiszkuszolajat is ajánlják a hajszálak dúsítására és erősítésére. Ezenkívül érdemes kipróbálni a sokkal egyszerűbben elérhető rozmaringos vizet is, amely bizonyítottan serkenti a hajnövekedést.
Rozmaringos hajpakolás házilag
A rozmaringban lévő vegyületeknek, olajoknak köszönhetően olyan hormonális folyamatok indulnak be a szervezetben, amik gátolják a hajhullást, emellett serkentik a vérkeringést a fejbőrben. Antioxidáns-tartalma miatt még a gyulladásokat is csökkenti, illetve erősíti a hajszálak szerkezetét.
Már az ókori görögök és rómaiak is alkalmazták gyógyhatásai miatt a a jellegzetes illatú növényt, és már évezredekkel ezelőtt felfedezték a bőrre, hajra gyakorolt áldásos hatását - népszerűsége azóta is töretlen a szépségápolásban.
Ugyan a rozmaringos hajpakolás bármilyen hajtípusra alkalmazható, azok tapasztalhatnak igazán látványos változást, akiknek vékony szálú, viszonylag kevés hajuk van. Rendszeres használata előtt érdemes konzultálniuk bőrgyógyásszal azoknak, akik valamilyen hajnövesztő szert szednek, illetve akiknek érzékeny a bőre, mert irritációt okozhat. Mielőtt alkalmaznád, végezz bőrpróbát: egy kisebb bőrfelületre vidd fel öt napon keresztül, és figyeld meg, mit okoz.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fontos leszögezni, hogy nem létezik olyan hajnövesztő csodaszer, ami egyik napról a másikra dús hajkoronát varázsolna, hatékonyságának a rendszeresség a nyitja. Klinikai kutatások szerint legalább hat hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy látványos eredményt okozzon. A rozmaringos hajpakolás elkészítése nagyon egyszerű, alább olvasható a pontos recept hozzá.
- Forralj fel egy liter vizet.
- Adj hozzá egy maréknyi szárított rozmaringlevelet, vagy két-három szál aprított friss rozmaringot.
- Hagyd ázni öt órán keresztül.
- Amikor kihűlt, már használható is 4:1 arányban vízzel vegyítve
- Vízzel keverve vidd fel hajmosás után, alaposan dörzsöld a fejbőrödbe is, és hagyd 15 percig hatni, ezután öblítsd ki a hajadat. Hetente egyszer alkalmazd ezt a hajpakolást.
Az értékes gyógynövény olaja is felhasználható, ebben az esetben öt csepp rozmaringolajat keverj össze 20 csepp kókuszolajjal, majd masszírozd be a fejbőrödbe, és hagyd hatni egy teljes éjszakán át. Az eredmény önmagáért fog beszélni.
Így használd a ricinusolajat
A ricinusolajat a szépségápolásban is használják értékes hatóanyagai miatt, a hajhullás ellen is beválik.
Megállítja a hajhullást, serkenti a hajnövekedést: így használd a ricinusolajat
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)