Az 5 legjobb ráncmegelőző krém őszre
Ha a nyár túlságosan is megviselte a bőrödet, akkor itt az ideje, hogy egy picit figyelj rá. Az alábbi krémek segítenek a bőrszépítésben.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Sajnos hivatalosan vége a nyárnak, becsöngettek, de szerencsére, ha az időjárás-előrejelzésnek hinni lehet, még sokáig élvezhetjük a vénasszonyok nyarát. Ha viszont véget értek a strandolással, napozással töltött napok, érdemes egy kicsit nagyobb figyelmet fordítanod a bőr regenerációjára.

Szeptemberben az arcbőrödet száraznak és durvának érezheted, ha pedig nem cselekszel időben, akkor akár apró ráncok is megjelenhetnek rajta. Mindez a nap szárító hatásának köszönhető, amit szerencsére orvosolhatsz.

A ráncmegelőző hadműveletet kezdd belülről, vagyis fogyassz sok antioxidánsban gazdag ételt - a legjobbak az élénk színű zöldségek és gyümölcsök. Az olaj is sokat segíthet, tehát nyugodtan tegyél egy-egy evőkanálnyit a salátádra. A víz természetesen főszerepet kap, és, bár elmúlt a nagy hőség, ne feledkezz meg a folyadékpótlásról sem.

A külső ápolás sem elhanyagolandó szempont. Ma már rengeteg olyan krém kapható, amivel megakadályozhatod a ráncok kialakulását.

Csodásan természetes

A Lush minden bőrtípusra használható, csodás arcápolója, a Georgeous csordultig teli van rendkívül jótékony és sokoldalú összetevőkkel. Hidegen sajtolt olívaolaj, organikus avokádóolaj, ligetszépeolaj, búzacsíraolaj és szőlőmagolaj - mind táplálóak, antioxidáns és fiatalító hatásúak.

A glicerin segít a gazdag hatóanyagokat bejuttatni a bőrbe, míg a narancsvirágméz nemcsak nedvességpótló, de gyógyítja és csökkenti az arc szárazságát, amivel ősszel bizony találkozhatsz. Az olajok mellett friss gyümölcsleveket is tartalmaz, melyek vitaminokban, ásványi sókban és enzimekben gazdagok, ezáltal javítják a bőr állagát.

Pici csalás

Még ragyogóbbá teheted nyáron lebarnult bőrödet a Nivea Natural beauty bőrszépítő hidratálójával. A fényvisszaverő pigmentek egyenletes bőrfelszínt eredményeznek, így még alapozóra sem lesz szükséged. A krém könnyű formulája mangótejet és kasmírproteint tartalmaz, melyek mindegyike ápolja a bőrt. Ezek az összetevők elsimítják az apró ráncokat, és hidratálják a bőrt. A krémet a dekoltázsodra is használhatod. A termékcsaládban radírozó arclemosót és szemkörnyékápolót is találsz.
 

25 év felett

Ha elmúltál már negyedszázados, akkor a kollagén szintje a bőrödben csökken, emiatt pedig a vízmegtartó képessége is. Így, főleg nyár végén, szüksége van a nedvesség pótlására. Emellett olyan tápanyagokra is, melyek megfelelnek az életkorodnak. A francia fitokozmetikumokat gyártó Yves Rocher Inositol termékcsaládja zöldrizskivonatot tartalmaz, mely serkenti a sejtek oxigénfelvevő képességét, és már a sejtekben is aktívan harcol az öregedés jeleivel szemben. Az Optimalizáló krém ráadásul segít megőrizni bőröd nyári színét, mert önbarnítót is tartalmaz.

Extra segítség

Ha nem akarsz arckrémet váltani, de a bőrödnek picivel többre van szüksége a napi ápolásnál, akkor válassz bőrmegújító szérumot, amit a nappali, illetve éjszakai krém alá vihetsz fel. Ebből általában egy tubusnyit elegendő elhasználni, egyet tavasszal, egyet pedig ősszel. Az Oriflame Skindividual extra széruma azonnal korrigálja az idő múlásának első látható jeleit. Növényi, hámlasztó hatású komplexe különösen jótékony hatással lehet a bőrre, mert gyengéden szabadít meg az elhalt hámsejtektől, így eltüntetve a megvastagodott bőrt.

Instagram vs. valóság - A csillámpor alatti igazságról őszintén

A Femina Klub februári vendége Kajdi Csaba modellügynökség tulajdonos, influenszer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között  arról beszélget, hogyan befolyásolja az emberek önképét a közösségi média, milyen árnyoldalai vannak a modellkedésnek, illetve mennyit számít a forma (szépség) mögötti tartalom (személyiség) a siker elérésében?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. február 27. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Nagyágyú

Ha különleges eseményre készülsz, vagy szeretnéd egészen extra ápolásban részesíteni a bőrödet, akkor vesd be a Nu Skin Tru Face termékcsaládjának tagját. A Skin Perfecting zselé tökéletesíti az arcot, és eltünteti az öregedés első jeleit. Különleges összetevője a Kelpadelie-kivonat. Ez a tengeri alga segíti a bőr kollagén- és elasztintermelését, ezáltal a ráncok és barázdák csökkennek. A kék zselét érdemes kúraszerűen alkalmazni nyár végén, ősz elején.

Bár a nyár elmúlt, tartsd észben, hogy bőrödnek továbbra is szüksége van védelemre, így ne feledkezz meg a fényvédő használatáról sem, különben hiába teszel meg minden mást bőröd egészsége érdekében.

Ezt is szeretjük