
Ilyen, ha egy profi sminkes kezelésbe vesz - A nők előtte-utána fotókon mutatták meg a hatalmas változást
Szinte alig ismertek magukra a tükörben, miután kiszálltak a sminkmesterek székéből.


Sokszor már az is szembetűnő változást okoz, ha használsz egy kis alapozót és szempillaspirált, nem beszélve a dögös rúzsokról. Egy hétköznapi smink azonban meg sem közelíti azt az eredményt, amit egy profi képes elérni.
A sminkmesterek által készített make-up képes teljesen átalakítani a nők arcát: eltünteti a karikákat, megduplázza a szemek méretét, és persze, nyomuk sem marad a bőrhibáknak, pattanásoknak. Éppen ezért sokszor előfordul, hogy a profik székéből kiszállva alig ismer magára az ember.
Profi smink előtt és után
A következő nőkkel pontosan valami hasonló történt. A sminkes munkája után a tükörbe nézve teljesen ledöbbentek az eredménytől. Megörökítették a natúr arcukat és a make-up utáni eredményt is, a különbség pedig szinte hihetetlen. A következő képek közül néhányról biztosan nem mondanád meg, hogy ugyanaz a nő szerepel rajtuk, mert mindegyikük éveket letagadhatna. Persze, nem arról van szó, hogy mindennap ilyen festéssel fognak kimenni ezután az utcára, vagy el akarják rejteni a valódi arcukat, csupán kipróbálták, mire is képes a smink.
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!