Két dolog, ami nélkül ráncos leszel

Hogyan pótold őket?

Két fehérje felelős a bőr rugalmasságáért. Nem mindegy, hogy képesek-e újratermelődni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

Bőrünk hihetetlenül ellenálló, ugyanakkor rugalmas is: képes arra, hogy jelentős mértékben kitáguljon, majd visszanyerje eredeti méretét. Ez az irha két összetevőjének, a kollagénnek és az elasztinnak köszönhető. A bőr jócskán megnyúlik például a terhesség során, amikor meghízunk, vagy akár bizonyos sérülések esetén is.

De akkor is meg kell nyúlnia, amikor egyszerűen csak behajlítjuk a könyökünket. Amikor a méretváltozás annyira igénybe veszi a bőrt, hogy elszakadnak az irha szövetei, vörös színű csíkok, úgynevezett striák keletkezhetnek.

Később azonban már csak ezüstös színű rovátkák emlékeztetnek a sérülésre.

A kollagén

Szervezetünkben a szövetek legnagyobb részét a kötőszövet teszi ki. A kötőszövet, mint azt neve is mutatja, más szöveteket köt össze - táplálja és erősíti őket. Az egyik kötőszövet a kollagén, mely a bőrt alkotó szárazanyag tömegének körülbelül háromnegyed részét teszi ki. Ahhoz, hogy szép legyen a bőr, elengedhetetlen hogy gondoskodj a kollagénállomány épségéről. A kollagén szó a görög kolla szóból származik, jelentése ragasztó. A ragasztót évszázadokon keresztül állatok irhájából készítették, és tulajdonképpen minket is a kollagén tart egyben.

Ez egy rugalmatlan, kemény anyag, mely összegabalyodott, következésképpen korlátozott nyúlóképességű fehérjeszálakból áll. Az életkor előrehaladtával a bőrben található kollagén veszít szilárdságából, és gyengül az a képessége is, hogy képes legyen ellenállni a fizikai behatásoknak. Ezek a tulajdonságok mindazonáltal napfény hatására is csökkennek.

Kipróbáltuk és ajánljuk

9 durva öregedésgyorsító, amitől 10 évvel többnek látszol

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kollagént felépítő legfontosabb vegyület a hidroxiprolin. Felépítéséhez nélkülözhetetlen a C-vitamin. A C-vitamin-hiány okozta skorbut egyik jellegzetes tünete a töredezett bőr, a vérző fogíny és a lassú sebgyógyulás. Ugyanis, ha nincs elegendő C-vitamin a szervezetben, a bőr szerkezete károsodik.

Az elasztin

A másik legfontosabb fehérje, amely a bőr felépítésében részt vesz, az elasztin. A kollagénnel szemben az elasztin bőrünk rugója. Hozzájárul a bőr ellenálló képességéhez is, de nevéhez híven elsősorban annak rugalmasságát biztosítja: lehetővé teszi a bőr - és más szövetek, például a hörgők, illetve a véredények falának - nyúlását és tágulását, majd azt, hogy a fenti szervek visszanyerjék eredeti formájukat. Az elasztint felépítő szövetek nyugalmi hosszuk másfélszeresére képesek kinyúlni anélkül, hogy elszakadnának.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Mai tudásunk szerint az elasztin szerkezetében bekövetkező változások miatt keletkeznek a ráncok. Ugyanakkor nem sikerült kimutatni, hogy jelentős lenne a különbség a ráncos, illetve a sima bőr sejtjei közt. Az efféle károsodásért, úgy tűnik, inkább az oxidációs folyamatok felelősek. A ráncok tehát valójában több tényező összjátékának következtében alakulnak ki: az oxidációs folyamatok, valamint a szervezet természetes öregedési folyamata során károsodnak a sejtek, ami miatt lassan csökken abbéli képességük, hogy szerkezetüket megtartsák.

Csodás hatású, fiatalító arcpakolások

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kollagént és az elasztint folyadék veszi körül, amely különféle anyagokból - jelentős mértékben vízből - épül fel. Ezért olyan fontos a megfelelő folyadékbevitel ahhoz, hogy bőrünk egészségét és rugalmasságát megőrizzük.

A bőrünk és egész test egészsége jelentős mértékben függ attól, hogy mi kerül be a szervezetbe a táplálkozás során. A kollagén felépítéséhez megfelelő mennyiségű C-vitaminra van szükség. Ahhoz, hogy a bőr sejtjei elegendő vízhez jussanak, kielégítő mennyiségű folyadékot kell fogyasztani. A bőr szerkezetének fenntartásához megfelelő tápanyagokat kell a szervezetbe juttatni.

Ezt is szeretjük