Hány éves vagy valójában?
Életmódod hozzájárul a külsődhöz, így, ha nem figyelsz oda, akár évekkel lehetsz öregebb a valós korodnál.
Az a mondás járja, hogy az ember annyi éves, ahánynak érzi magát. Ez részben igaz is, de a szemet nem lehet becsapni. Az életmód igencsak szembetűnő jeleket hagyhat a bőrön, pozitív és negatív értelemben is. A szépség és fiatalság persze genetika kérdése is, de az, amit teszel, vagy nem teszel, erősen befolyásolja azt, hogy hány évesnek is tűnsz valójában, ahogyan a jövőre is igencsak nagy hatással van.
Természetesen akadnak olyan szerencsések, akiken nem látszik a napi egy doboz cigaretta, de a többség nem ebbe a kategóriába tartozik. Számold ki, hogy többnek vagy kevesebbnek nézel-e ki a valós korodnál.
Természetesen nem kell összeadnod a számokat, hiszen, ha nem élsz egészségesen, akkor sem nézel ki száz évesnek, de a sok plusz év arra nézve intő jel lehet, hogy hamarabb öregszel, mint az életmódra odafigyelő társaid.
Ami öregít
A jó öreg cigaretta
Bár elcsépelt, sajnos nem lehet megkerülni, hiszen az első számú bőröregítő a füst. Látványra és valósan is tönkreteszi a bőrt.
Minden egyes szippantással méreganyagok százai jutnak a szervezetbe, és természetesen nem csak a bőrt károsítják, hanem a tüdőt és az ereket is.
A cigarettafüsttel a szervezetbe jutó salakanyagok szabadgyök-szaporodást idéznek elő.
Ezek a lekötetlen oxigénatomok megtámadják az egészséges sejteket. Többek között ennek a folyamatnak köszönhető az öregedés.
Ez ráncok formájában is megjelenik, emellett a füst szürkíti és vastagítja a felhámot. Ezek együttes hatása miatt a rendszeres cigarettázás plusz öt évet tesz hozzá a valós korodhoz, később pedig romboló hatása tíz évvel mutathat idősebbnek.
Ha nem pihened ki magad
A pihentető alvásnál nincs jobb szépítő, évekkel mutathat fiatalabbnak, ha megvan a rendes napi penzum. Regenerálja az egész szervezetet, ezen belül a bőrt is. Ha azonban nincs meg a betevő hét-nyolc óra rendszeresen, akkor az előbb-utóbb nemcsak a koncentrációs képességed és teljesítményed romlásában mutatkozik meg.
A karikás szemek és a nyúzott arc akár öt évvel is többnek mutathat a valós korodnál, és ezen semmilyen korrektor nem segít.
Az alvásra, ha eddig nem így lett volna, rá lehet szokni. Ha ugyanis a szervezet megszokta a keveset, nehezen jön álom a szemre. érdemes azonban próbálkozni, ha az első időkben sokáig forgolódsz is. Egy nyugtató tea vagy meleg fürdő elálmosíthat, így ezeket is nyugodtan vesd be a pihentető alvás érdekében.
Az ápolás hiánya
Bár a drogériák polcait elöntik a különböző kozmetikumok, sokan nem fordítanak elegendő figyelmet a megfelelő bőrápolásra. Ha valaki nem tartja karban az arcát rendszeres ápolással, akkor nemcsak valós koránál tűnhet idősebbnek, de később előbb jelentkeznek a ráncok is. A tisztátalan, megvastagodott bőrön ráadásul minden hiba sokkal inkább meglátszik, a vékony vonalak mély redővé válhatnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A bőrápolás nem nagy fakszni, és nem is pénztárca kérdése. Kis utánajárással és informálódással már két-három ezer forintért jó minőségű arcápoló szettre tehetsz szert. Hogy ez miből áll? Bőrtípusnak megfelelő arclemosó, arctonik és hidratálókrém. Az összetevőket gondosan olvasd el, hogy ne legyenek benne olyan anyagok, melyek nemhogy nem szépítenek, de ártanak is a bőrnek. A rendszeres tisztítás megóvja a bőrt a megvastagodástól, így elkerülheted a pattanások kialakulását, és a krém anyagai is jobban beszívódnak.
Ha a napi ápolás mellett hetente egyszer átradírozod a bőrt, akkor máris sokat tettél a szépséged érdekében.
Mutasd a kezed!
Ha valakiről nem tudjuk megállapítani, hogy mennyi idős, akkor önkéntelenül a kezeire siklik a tekintet, mert ez a testrész sokszor többet árul el, mint az arc. A kezek ugyanis állandó igénybevételnek vannak kitéve, napon vannak, a gyakori kézmosás és mosogatás szárítja őket, ahogyan a zord elemek sem kímélik. Ha nem krémezed a kezed, és hagyod kesztyű nélkül a hidegben, akkor egy idő után idősebbnek tűnik majd, mint a többi testrészed.
A legjobb, ha mindenhova teszel egy kis tégelyes, jó minőségű kézkrémet, és használod, ha szükség van rá.
Egyéb bőröregítők
- A rendszeres, nagymértékű alkoholfogyasztás nemcsak a szabadgyököket szaporítja el extrém mértékben, de a bőrt is szárítja. Plusz öt évet és sok ráncot jelenthet, ha nem mondasz nemet.
- Bár csak látványra, az elhanyagolt, sprőd haj és a rossz frizura nagyon is öregít.
- Az egészséges, vitamindús táplálkozás a szépséged és a bőröd szempontjából is fontos. A vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek segítenek abban, hogy minél tovább megőrizd a fiatalságodat. Ha nem gondoskodsz a pótlásukról, akkor a bőröd hámlani kezd, elszürkül, és az antioxidáns-hiány miatt a szabadgyökök is garázdálkodhatnak kedvükre.
OLVASD EL EZT IS!
- öregedés
- antioxidáns
Így maradj örökké fiatal!
- cigaretta
- alvás
7 dolog, amit tegyél meg, ha 30 alatt ráncokat akarsz
- táplálkozás
- öregedés