Az emberek felének hullik a haja, mégsem kezelik - Pedig súlyos betegség is állhat mögötte
Nem foglalkoznak a problémával, pedig nagyon is kellene.
A magyarok közel a felének jelenleg is hullik a haja, vagy a közelmúltban volt ilyen problémája, de ennek ellenére szinte semmivel nem kezelik a hajvesztést.
Ez derült ki a Tricovel reprezentatív, országos, kérdőíves kutatásából. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy mikortól tekinthető kórosnak a probléma, valamint azt sem tudják, hogy mit lehet tenni ellene. Pedig nagyon fontos lenne, ugyanis súlyos egészségügyi problémák is állhatnak a hátterében.
Nagyon kevesen foglalkoznak a hajhullással
Kiderült, hogy a kor előrehaladtával egyre kevésbé elégedettek az emberek a hajukkal, azonban csak igen kevesen, a megkérdezettek 60%-a dönt úgy, hogy valamilyen módon megpróbálja kezelni a hajhullást. Közülük minden harmadik ember valamilyen samponhoz, hajszeszhez, balzsamhoz fordul segítségért. 32%-a a válaszadóknak valamilyen étrend-kiegészítőt vagy vitamint kezd el szedni, de 40%-uk bizony semmit sem tesz, hogy megállítsa a hajszálak elvesztését.
- A hajhullással pedig foglalkozni kell. Egyrészt minél korábban ismerjük fel a kóros hajhullást, és minél korábban kezdjük el kezelni azt, annál nagyobb lehet a siker, másrészt a hajhullás hátterében súlyosabb betegségek is állhatnak, amit érdemes kivizsgáltatni -mondta dr. Csősz Judit, a Tricovel szakértője.
Mikortól tekinthető kórosnak?
A haj növekedésének és élettartamának alapvetően három szakaszát különböztetjük meg. A hajszál aktív növekedési szakaszát anagén fázisnak hívjuk, normál állapotban a hajszálak körülbelül 85%-a van ebben a fázisban. Ezt követi az átmeneti fázis, amikor a növekedése megáll, és a haj megkezdi átalakulási folyamatát. A hajszálak körülbelül 1%-a van ebben a szakaszban, ez ugyanis csak néhány napig tart. A telogén nyugalmi vagy kilökődési fázisban a hajszál kihullása történik, de a gyökérrészben már új sejtek termelődnek. Ebben a szakaszban a hajszálak aránya a teljes hajállományhoz viszonyítva körülbelül 14%, ez a stádium 2-4 hónapig tart. Napi 100 darab hajszál elvesztése fölött a szakemberek már hajhullásról beszélnek.
Ezek okozhatnak hajhullást
A hajhullás hátterében számos tényező állhat - mondja dr. Csősz Judit -, hormonális okok, a szervezetet érintő vagy a hajas fejbőr betegségei, gyermekszülés utáni állapot, a klimax, a stressz, a túlzott napsugárzás, elégtelen táplálkozás, évszakváltás. A kutatásban rákérdeztek arra is, hogy ki mennyit tud a hajhullás okairól.
Minden harmadik válaszadó a vitamin- és tápanyaghiányt említette elsődleges okként, 24% a különböző betegségeket, minden ötödik ember pedig a genetikát, illetve az idősödést nevezte meg kiváltó okként. A kutatás eredményei szerint a magyarok túlnyomórészt tisztában vannak a hajhullást kiváltó tényezőkkel, mindezek mellett érdekes adat, hogy milyen kevesen próbálják meg kezelni a hajhullást, hiszen 40% nem tesz semmit gyakorlatilag.
Elképzelhető, hogy az emberek nagy része nincs tisztában a kezelési módszerekkel és a hajhullás elleni készítményekkel? Az biztos, hogy nem igazán bíznak sem a médiából jövő információkban, sem a szakemberekben, sem a fodrászok ajánlásaiban. A megkérdezettek közel fele, 42% ugyanis a barátaihoz vagy családtagjaihoz fordul segítségért, ha hullik a haja.
Szakemberhez, bőrgyógyászhoz már csak minden harmadik válaszadó megy el ezzel a problémával, a patikában 29% kér tanácsot, a fodrásztól pedig minden ötödik ember. Az idősebbek sokkal szívesebben kérnek segítséget szakembertől, szakértőtől, mint a fiatalabbak. Összességében pedig csupán 18% nyilatkozott úgy, hogy a televízióban látott valamilyen számára hasznos információt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!