Gyönyörű színes pulóverek

Árakkal és lelőhelyekkel

Ha a téli szürkeség üde színfoltja szeretnél lenni, egy élénk vagy friss árnyalatú pulóver segít.

Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

színek nemcsak arra képesek, hogy tükrözzék a hangulatodat, hanem vissza is hatnak a lelkiállapotodra. Így nincs más dolgod, mint bátran viselni a vidám, energikus, tobzódó árnyalatokat a leghidegebb évszakban is, ezáltal te is feltöltődhetsz pozitív rezgésekkel.

Üde, friss pasztellszínű pulóverek

Az idei év divatszínei a visszafogott, pasztelles árnyalatok lesznek, melyek finom tisztaságukat annak köszönhetik, hogy fehér alapúak, tehát feketét egyáltalán nem tartalmaznak.

Ettől meglehetősen lágyak és könnyűek, de épp ezért él sokakban az a tévhit, hogy minden pasztellszín hideg. Ez nem teljesen igaz, mert megtalálhatóak közöttük a melegebb tartományba eső színárnyalatok is, mégis óvatosabban kell velük bánni, hiszen a légiességük, illetve már-már áttetsző színértékeik miatt esetenként beteges hatást kelthetnek, illetve sápaszthatnak.

Találd el, melyik világos szín illik hozzád!

A hűvös, kékkel kevert halvány árnyalatok nem mindenkinek állnak jól, ráadásul távolságtartást, tartózkodást és nemes előkelőséget sugároznak. Ha nem szeretnéd, hogy zárkózottnak és megközelíthetetlen jégkirálynőnek tűnj, érdemes megtörni néhány meleg tónussal az öltözéked uralkodó színét. Fontos, hogy ne a túl élénk, vibráló színek közül válaszd ki az erre megfelelőt, mert közönségessé teheti a pulóvered alapszínét. Inkább a krémes, világos árnyalatú kiegészítőkkel – mint amilyen a bézs, a drapp, a vaníliasárga – próbáld összhangba hozni.

Ha egységesen meleg, de finom hatású, letisztult öltözéket szeretnél kialakítani, melynek középpontjában a pulóvered áll, a barackos árnyalatú, púderes színekben mindig üde és fiatalos lehetsz. A lila pasztelles változata idén nagyobb szerepet kap a divatban, mint a mélyebb tónusai, de sokkal kényesebb színteltebb rokonainál. Meglehetősen nehéz eltalálni, hogy milyen színek társaságában érzi jól magát, leginkább a rokonaival karöltve találja meg a békességet. Tompíthatod vele a fekete gyászos komorságát is, de ügyelj arra, hogy ne sápasszon.

A H&M barackos rózsaszín, tunikaszabású pulóvere 4485 forintért lehet a tiéd. A Sinéquanone púderes árnyalatú, rövid fazonú kardigánja édesen romantikus hatást kelt. Az ára 16 990 forint. A Magenta vaníliasárga felsőjét 2990 forintért szerezheted meg magadnak, ha a letisztult színvilág híve vagy. A Brandshop24 üzletében halvány levendula színben találsz meleg garbót, 17 990 forintért. A Bon Prix webáruházának kínálatában két világos színre is bukkanhatsz: a halvány rózsaszín kardigánt 2749 forintért rendelheted meg, a pasztelles lila, divatos fazonú pulóvert pedig 2999 forintért teheted a virtuális kosaradba.

Meleg téli felsők energikus, élénk színekben

A tél komorságát legjobban vibráló, telt színekkel űzheted ki magadból, melyek tavasszal is jó kedvre fognak deríteni, amikor éledezni kezd a természet.

Az élénk árnyalatokban buzog a legtöbb energia, melyek pozitív rezgéseket keltenek, ezáltal mosolyra fakasztanak. Amikor nehezen indul egy reggel, vagy nyűgös és fáradt vagy, egy merész, meleg tónusú pulóverben máris más színben fogod látni a világot, és az erejéből merítve te is feltöltődhetsz. Ám vigyázz, mert az intenzív színek között is megtalálhatóak a hűvös árnyalatok, mint a kék, az élénk türkiz, a lila és a kékeslila.

Ugyanakkor a teltebb, erősebb színek könnyebben összepárosíthatók akár hideg-meleg kontrasztban is - például a lila a pirossal -, ezáltal a dominánsabb szín adja meg az összhatást, függetlenül attól, hogy kevesebb vagy több szerepel belőle az öltözékedben.

Arra azonban itt is ügyelned kell, nehogy közönségesbe forduljon át a színkompozíció, főleg, ha olyan agresszív színárnyalatokkal kísérletezel, mint amilyen a narancsvörös vagy a vérvörös. Ha a pulóvered uralja a megjelenésedet, akkor már ne halmozd agyon társszínekkel, elég egy-két kiegészítő, melyek a felsőd tónusaitól elütnek, egymással viszont megegyeznek.

A Mango élettel teli, narancsos sárga színű garbóját 3995 forintért vásárolhatod meg. Az Orsay csíkos kardigánjában energikus, tüzes színfoltot képeznek a piros sávok. Az ára 5995 forint. A New Yorker lila pulóverében egész nap egyensúlyban lehetsz önmagaddal, ha 6750 forintot áldozol érte.

A Mustang kék garbója hűvösen elegáns, mégis egy határozott árnyalat, mely minden agresszivitás nélkül vívja ki magának a figyelmet. Ez a darab 12 990 forintba kerül. A Bon Prix weboldalán két belevaló, szinte felpezsdítő színű pulóverre akadhatsz: a kimonószabású, szenvedélyes vörös tunikapulóver 4599 forintért lehet a tiéd, a napsütés vidámságát idéző, narancssárga kötött pulóverre pedig 5199 forintért csaphatsz le.

A nyugalom mély tónusai

Ha kissé idegenkedsz a túlzó színektől, akkor sem kell teljes szürkeségbe vagy feketébe burkolóznod. A sötét árnyalatok ugyanis nyugalmat, meghittséget sugároznak magukból, cseppet sem hivalkodóak, mégis fellendíthetik a ruhatáradat.

A mély tónusok közül a kék a békességet és a bölcsességet, valamint az agressziótól mentes, visszafogott, de határozott erőt hordozza magában. A sötétlila mértékletességre int, és az intelligenciát szimbolizálja.

A mélyzöld harmonikus, időtálló szín, hiszen az örökzöld növények halhatatlanságára asszociálunk, ha rátekintünk. A bordó pedig felsőbbrendűen elegáns, emellett nyugodt, zárkózott árnyalat.

A sötét színek nagyon barátságosak, mert világosabb, vibrálóbb színárnyalatokkal élénkíthetőek, és hideg-meleg kontrasztban is jól alkalmazhatod őket. Mély tónusú pulóvereidhez bátran felvehetsz feltűnőbb kiegészítőket, vagy a saját, világosabb változataikkal is társíthatod őket, amivel izgalmas, friss, mégis letisztult hatást érhetsz el.

A Mango felsői közül két divatos színű darabot ajánlunk a figyelmedbe: a sötétzöld garbójuk 5995 forintért kapható, a sötét királykék kardigán pedig 9595 forintért teheti színesebbé a megjelenésedet. Az Orsay mély árnyalatú, türkiz pulóvere 6495 forintért ruházhat fel a belőle áradó nyugalommal, ugyanígy a H&M lila felsője, ami 2985 forintba kerül. Az Esprit tompa árnyalatú, sötétlila kardigánja 17 400 forintért tehet magabiztosabbá. A Brandshop24 üzletében sötét olívazöld pulóver vár rád, amit 7990 forintért szerezhetsz be magadnak.

Ezt is szeretjük