Azt hiszed, hogy mitesszer, pedig valójában ciszta

Mit nem szabad nyomkodni?

Ha a szemed körül fehér pontok jelentek meg, ne nyomd ki őket.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

Nem csak a mitesszerekkel és a pattanásokkal gyűlik meg az ember baja: még nehezebb megszabadulni a miliumoktól, vagyis az úgynevezett gríztől.

A miliumok a szem környékén található, olykor kölesnyire megduzzadó fehér hólyagok, amelyeket sokan mitesszernek vagy pattanásnak hisznek, pedig nem azok.

Mik a miliumok?

A bosszantó kis pontok kortól és nemtől függetlenül megjelenhetnek a szem és a járomcsont környékén, maguktól ritkán tűnnek el.

A milium valójában egy apró, jóindulatú bőrciszta, ami nem veszélyes, és egészségügyi szempontból sem jelez semmi rosszat, mindössze a bőr anyagcseréjének apró rendellenességére hívja fel a figyelmet. Kialakulásának okát máig nem határozták meg egyértelműen, de valószínűsítik, hogy örökletes, egy másik verzió szerint pedig az anyagcseréhez van köze.

A gríz jelentkezhet egyetlen kis pöttyel, illetve akár többedmagával is, de mindkét esetben nagy lehet a kényszer, hogy nyomkodni, szurkálni kezdd őket. Ennek mindenképpen muszáj ellenállnod, mert ha nem megfelelően bánsz a miliumokkal, begyulladhatnak és elfertőződhetnek, így az ártalmatlan bőrhibákból bőrbetegség lehet.

Hatékony házi pakolások

A természetes házi arcpakolások vitaminnal töltik fel az arcbőrödet, és megújítják a felső hámréteget.

Fiatalodj 5 évet 20 perc alatt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hogyan lehet eltávolítani?

Sajnos a miliumokra nem hat semmilyen házi kezelés, krém vagy pakolás, fizikai beavatkozással kell őket eltávolítani. Mivel ennek speciális módja van, ne otthon kísérletezz, minden esetben bízd szakemberre!

Ha csak egy-két grízzel van dolgod, fordulj kozmetikushoz, aki a megfelelő módszerrel, steril tű használatával kiszúrja a zárt gombócot, és egy kis nyomás kifejtésével eltávolítja belőle a faggyút, majd utókezeli az érintett területet.

Csoportos miliumok esetén érdemes bőrgyógyászhoz fordulni, és a lézeres kezelést választani, mert ez teljes mértékben megszünteti a problémát, mégpedig anélkül, hogy maradandó nyomot hagyna a bőrön.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük