Bizarr szépségversenyek a történelemben, amire nincsenek szavak: így nézett ki Pelenkakirálynő és Miss Gyönyörű Majom

Furcsa fotókon a tematikus megmérettetések indulói és győztesei. Ezeket a versenyeket tényleg megrendezték az 1900-as években.

bizarr szepsegversenyek

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

A szépségversenyek történelme egészen a középkorig nyúlik vissza. Már ekkor tartottak kisebb megmérettetéseket a hölgyek között, de igazán az 1800-as évek végén terjedtek el a világon. Az első Miss Americát 1921-ben rendezték, az első Miss World-öt pedig 1951-ben.

Az évek múlásával sorra bukkantak fel a hasonló események, és idővel nemcsak hagyományos, hanem egészen furcsa versenyek is megjelentek.

A legfurcsább szépségversenyek

A történelem során számos tematikus rendezvény ötlete pattant ki az emberek fejéből. Voltak olyanok, melyek során a hölgyek egyes testrészeit vizsgálták, de olyanok is, amelyeket egy bizonyos téma, márka köré építettek. Ezek során a résztvevők gyakran maszkokat, szokatlan ruhákat viseltek, a róluk készült fotók pedig bejárták a netet. Képeken mutatjuk a történelem legbizarrabb szépségversenyeit.

Fedezd fel a Dove Önbizalom Programját

A magabiztosság formálható. Ismerd meg a Dove Önbizalom Programját és mondj nemet a közösségi média káros szépségápolási tanácsaira. Útmutatónk támogatja a szülőket abban, hogy segítsék gyermekeiknek kiszűrni a hírfolyamaikon megjelenő ártalmas tippeket. Hiszünk abban, hogy a magabiztosság elérésével a tinédzserek képesek maximálisan kibontakoztatni képességeiket a mindennapokban.

Promóció

Képek: hu.pinterest.com,pinterest.ch, pinterest.ca, pinterest.cl., hu.pinterest.com, hu.pinterest.com, hu.pinterest.com, pinterest.co.uk, hu.pinterest.com.

Ezt is szeretjük