Eltűnnek a szarkalábak, és ragyogó lesz a bőr 30 felett is: ezt változtasd meg a rutinodban

Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy-két apró változtatás elég!

Arcápolás 30 felett
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

Húszas éveinkben a bőrünk fénykorát éli, és az ember hajlamos kevesebb figyelmet szentelni neki, harminc felett azonban elkezdenek meglátszódni rajta a korábbi rossz szokások hatásai. Az erős napsugárzás, a gyorséttermi ebédek, a szennyezett levegő, de még az éjszakai ébrenlétek is előbbre hozzák az öregedést. 

Harminc felett a bőr sejtmegújulási folyamatai sem annyira élénkek már, és egyre csak lassulnak. Ennek első jelei a fakó bőr, a szarkalábak és akár a halványabb szeplők is lehetnek. A bőr öregedési folyamata helyenként olyan, kevésbé feltűnő nyomokat is hagyhat, mint a száraz, hámló foltocskák.

Megelőzhető az öregedés

Harmincéves kor felett már a faggyúmirigyek is passzívabban működnek, amitől a bőr még jobban kiszáradhat, hiszen nem termel annyi természetes olajat, mint azelőtt. Ez magával hozhatja az akné megjelenését is. Éppen ezért, ilyenkor már mindenképpen érdemes olajalapú arcápolókat használni, mert ezek pótolják legjobban a bőr elvesztett lipidjeit. 

oregedes

A fakó bőrnek különösen jót tesznek az illóolajos arcápolók, melyek felpezsdítik a vérkeringést, és újra színt, életet adnak a bőrnek. Az Ignisia arcolaj konkrétan erre a problémára nyújt segítséget.

A sejtmegújulási folyamatokat azzal segítheted elő - hiszen újra aktivizálni kell őket -, hogy a bőrápolási rutin részeként heti kétszer radírozod az arcodat. Ezzel eltávolítod az elhalt hámréteget, amivel helyet adsz az új, egészséges bőrsejtek képződésének, nem utolsósorban pedig a radírozás alaposan tisztítja is az arcbőrt.

Antioxidánsokkal a ráncok ellen

Harminc felett sokkal lényegesebbé válik a szabad gyökök támadásának kivédése, amit a leghatékonyabban antioxidáns-bombákkal tehetsz meg. Ezek segítenek a sejtregenerálódásban, amivel megelőzhető és késleltethető a ráncok megjelenése.

Magas antioxidáns-tartalmú gyümölcsöket pedig nemcsak külsőleg, pakolásként, de belülről is érdemes alkalmazni: fogyassz sok szőlőt, szilvát, narancsot és bogyós gyümölcsöket! A répa különösen hasznos eleme az öregedésgátlásnak. Emeld meg a napi folyadékfogyasztást is, hogy könnyebben tisztuljon az egész szervezet.

Masszírozd alig 1 percig ezt a pontot, és nyugodtan fogsz aludni

Egy percbe sem telik a masszázs, majd nyugodt állapotban kell maradni 5 percig.

Elolvasom

Relaxálj, és fiatal maradsz!

Az arctorna és arcmasszázs is rengeteget segítenek abban, hogy fiatalos maradjon az arcbőr. Megelőzik a ráncok kialakulását, felpezsdítik a vérkeringést, így ragyogó színt is kölcsönöznek a fizimiskának. Rendkívül fontos megtanulni lazítani is, hiszen a stressz a bőr egyik legnagyobb ellensége. Lazíts, relaxálj mindennap legalább tíz percet, akár közvetlenül alvás előtt is. Ez segít elengedni a napi feszült gondolatokat.

Hazánkban egyedülálló, és 100%-ig természetes!

Legjobb tudomásunk szerint hazánkban egyedülállóak az Adrienne Feller márka termékei, melyek prémium minőségű, kizárólag 100%-os tisztaságú és a legmagasabb hatóanyag-tartalmú alapanyagokból készülnek.

Az Adrienne Feller-termékek egyedülállóak az illóolajok és az azokból kiinduló szépségápolási koncepció miatt is, hiszen elgondolásuk nemcsak bőrtípusokon, de érzéseken, lelkiállapotokon alapul.

Ismerd meg a 100%-ban természetes Adrienne Feller luxuskozmetikumokat és a Panarom aromaterápiás illóolajokat!

Az aromaterápia elvei alapján nemcsak masszázzsal, de illatok, illóolajok segítségével is meditálhatsz. Érdemes olyan, nyugtató és stresszűző aromákat behozni a mindennapjaidba,  mint a kamilla  vagy  a damaszkuszi rózsa,  mely nemcsak feloldja az összes felgyülemlett feszültséget, de a sejtmegújulásban is alkalmazhatod.

Ezt is szeretjük