A 9 éves amputált lábú modell a divathetek egyik legnagyobb sztárja: bebizonyította, nincs lehetetlen
Daisy-May Demetre kicsi korában veszítette el mindkét lábát, ez azonban semmitől sem tartja vissza: meghódította az egész világot.

Már szeptember óta dübörögnek a 2020-as tavaszi kollekciókat felvonultató divathetek, azonban ebben a szezonban nem csupán maguk a ruhák, hanem a modellek is hatalmas figyelmet kaptak.
Idén számos márka szakított azzal a hagyománnyal, hogy tökéletes, csontsovány fiatal lányokon mutatja be kollekcióit: a kifutókon ugyanis molett és várandós hölgyek is vonultak, nem beszélve a csodás, 74 éves színésznőről, Helen Mirrenről. Az elmúlt időszak legnagyobb sztárja mégis egy kilencéves kislány volt, aki divattörténelmet írt.
Az amputált lábú kislányért rajong az egész világ
A birminghami Daisy-May Demetre mindkét lábát amputálni kellett 18 hónapos korában, mivel egy fibular hemimelia nevű rendellenességgel jött világra, emiatt pedig szárkapocscsontjai részben, illetve teljesen hiányoztak. A kislány ezért protézisekkel tanult járni, és azóta is ezekkel él, de ez soha nem tartotta vissza semmitől. Édesapja szerint mindig is képes volt bárki arcára mosolyt csalni, és egész életében imádott táncolni, énekelni. Amikor pedig felkérést kapott arra, hogy a divathetek kifutóin vonuljon, rögtön boldogan mondott igent.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Képek: Instagram, Getty Images Hungary.
- amputált lábú modell
- gyerekmodell
- divathét
- inspiráció
- modell
- fogyatékkal élő
- gyerek
- Szépség és divat