Darált hússal töltött lila hagyma sok sajttal a tetején: ínyenc vacsora vagy előétel
Ha a hagymát sütve szereted, próbáld ki töltve is, finom édeskés lesz.
Tölteni szinte bármilyen zöldséget lehet, még a hagymát is. Hússal laktató és izgalmas fogást készíthetsz belőle, ráadásul gyors és egyszerű. Akár vacsoraként, akár köretként számításba veheted, sőt partifalatként vagy snackként is tálalhatod! Melegen kifejezetten jólesik az egyre hűvösebbé váló őszi estéken.
Darált hússal töltött hagyma
Hozzávalók
- 8 db lila hagyma
- 30 dkg darált hús
- 10 dkg sajt
- 4 szelet bacon
- 2 evőkanál olaj
- só
- bors
- szerecsendió
Elkészítés:
A hagymákat pucold meg, és rakd forrásban lévő vízbe. Főzd három percig, majd szűrd le. A hagymák tetejét vágd le, azaz készíts egy-egy kalapot. A belsejüket óvatosan szedd ki, és aprítsd fel. Dinszteld meg kevés zsiradékon, majd tedd hozzá a darált húst, fűszerezd sóval, borssal, szerecsendióval.
A hagymákat sorakoztasd zsiradékkal kikent tepsibe, belül kend ki olajjal, kanalazz mindegyikbe a húsos masszából, szórd meg aprított baconnel és reszelt sajttal, majd tedd vissza a kalapokat. Told forró sütőbe, és 180 fokon süsd meg körülbelül 20 perc alatt.
A cukkinit is megtöltheted, étvágygerjesztő tekercseket is készíthetsz belőle.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció