Vízgőzös, buborékos vagy hagyományos mosógép: melyiket miért érdemes választani
A mosógépgyártók és -forgalmazók igyekeznek megfelelni nemcsak a fogyasztók igényének, de a környezeti erőforrások fenntartható használatának is.
Ahogy változik a világ, úgy változik a társadalom igénye is. Régebben sokan bele sem gondoltak többek között a vegyszerek környezetre gyakorolt hatásába, illetve a természeti erőforrások, mint a víz mértéktelen használatának következményeibe.
A természet azonban emlékeztet mindenkit arra, hogy ezek az "ingyenes" erőforrások végesek. Úgy kell velük gazdálkodni, hogy közben legyen ideje regenerálódnia és újratermelni a szükséges energiákat. Ebből pedig a hétköznapokban, például a háztartási eszközök használatában tudja mindenki kivenni a részét. Ilyen a mosógép is.
A mosógépeknek rengeteg fajtája létezik. Ahogy az idő folyamán megszületett az igény a házimunka idejének csökkentésére, úgy született meg többek között az első mosógép is. Kezdetekben még akár edénymosásra is lehetett használni a Thor gépeket, azonban ezt a funkciót később átültették egy másik gépbe. Idővel ez lett a normális mindenki számára, aki megtehette, hogy mindkét gépet a mindennapokban használja.
Hagyományos mosógépek
A mosógépeknek különbözőek, ez nem meglepetés. A felültöltős gépek keskenyek, így azok számára lehet ideális választás, akik kisebb méretű lakásban laknak, mint az Indesit felültöltős mosógépe, amit már akár 65 ezer forintért is lehet venni. Ugyanezt a funkciót szolgálják a kis mélységű, keskeny gépek is.
Az elöltöltős gépeknél viszont általában kevesebb mosószert kell használni, nagyobb kapacitással rendelkeznek, és akár a pult alá is beférnek, mint a Beko modellje, amit 60 ezer forinttól lehet megvásárolni . De bármennyire is legyen A++ jelölésű a gép, pár éve a piacon felütötte fejét a buborékos és a vízgőzös mosógép is.
Buborékos mosógép
A buborékos mosógépek egyik nagy előnye, hogy hideg, akár 15 fokos vízzel is képesek tisztára mosni a ruhákat. Ez a jellemzője különleges, kétdobos mosótechnikájából fakad. A dob egy fődobból és egy tőle függetlenül forgó hátsó tányérból áll. Így képes levegő és víz segítségével a gép habot képezni, ami a mosószeres vízhez képest sokkal hatékonyabban tud behatolni a textilszálak közé.
Energiatakarékos, mivel a vizet nem kell felmelegíteni ahhoz, hogy hatékonyan tisztítsa a ruhákat. Általában rendelkeznek habos áztatás funkcióval is, aminek köszönhetően hozzáadott folteltávolító vegyszer nélkül a makacs foltokat is eltávolítja az anyagról. Ilyen gépet lehet kapni többek között a Samsungnak köszönhetően 113 ezer forinttól.
Vízgőzös mosógép
A vízgőzös mosógépek nemcsak gőzzel tudnak tisztítani, hanem hagyományos vízzel való mosásra is lehet őket használni. Azonban gőzmosáskor gyakorlatilag minimális vizet használ a mosógép. Egy generátor segítségével alakít gőzzé csekély mennyiségű vizet, aminek köszönhetően gyakorlatilag folyadékkal nem is lehet találkozni a dobban.
Képes tartósan 99 fokon mosni, aminek köszönhetően az anyagra tapadt allergénektől és porszemektől lehet megszabadulni. Ráadásul a magas hőmérséklet segítségével kevesebb gyűrődés lesz a ruhákon is, mintegy "kivasalja" mosás közben a textíliákat. Mivel nem használ sok vizet, így a kevesebb vízhez kevesebb energiára is van szükség.
Az ilyen típusú gépekkel akár csak szimplán fel is lehet frissíteni a kissé szagos ruhákat, amik így rövid időn belül gyűrődésmentesek és szagtalanok lesznek. A gép a meleg levegőnek köszönhetően önmagát is tisztítja, így arra sem kell külön vegyszereket használni. Vízgőzös mosógépet gyárt mások mellett az LG is, a modelljeit körülbelül 152 ezer forinttól lehet megvenni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Most már egyre jobban oda kell figyelni mindenkinek a saját ökológiai lábnyomára, mert a Föld adta források egyre merülnek, így nem árt előbb-utóbb alternatívák után nézni. A fent említett mosógépfajták közös nevezője, hogy nem kell sok mosószert, egyéb vegyszert és vizet felhasználni ahhoz, hogy ugyanolyan eredményt lehessen elérni, mint a hagyományos mosási technikákkal.
10 hiba mosásnál, amit sokan elkövetnek: tönkreteszi a ruhákat és a mosógépet
Minden bizonnyal nem szorul különösebb magyarázatra, hogy miért nem célszerű összemosni a fehér ruhákat a feketékkel, az viszont kevésbé ismert, mi történik, ha túl sok fehérítőt használsz, vagy megtömöd a mosógépet. Összeállításunkban ezekre is választ kapsz!
10 hiba mosásnál, amit sokan elkövetnek: tönkreteszi a ruhákat és a mosógépet
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)