Mit lehet tenni, ha vizesedik a fal? Mutatjuk, mikor kell feltétlenül szakembert hívni
Vízfolt jelent meg a falon? Nem biztos, hogy a csőtörés a ludas.
Gyakran előforduló probléma lehet akár családi, akár társasház esetében, hogy a lakás falán vagy az aljzat közelében vizesedő foltok jelennek meg, melyek sokkal nagyobb gondot jelenthetnek annál, hogy leázik a tapéta. Akár a ház szerkezetét is veszélyeztethetik.
Ilyenkor nem biztos, hogy azonnal csőtörésre kell gondolni, lehet, hogy egészen más, sokkal hosszabbra nyúló probléma van a háttérben, amit érdemes minden esetben kivizsgáltatni szakemberrel.
Mitől vizesedik a fal?
A vizesedő fal többnyire vagy csőtörést, vagy szigetelési gondokat jelez. Bármelyikre gyanakszik az ember, és akár tulajdonosa, akár bérlője a háznak, érdemes szakemberhez fordulni, ez ugyanis károsíthatja az épület szerkezetét, és az ember egészségét is, mert vizes környezetben könnyebben terjed a penészgomba is.
Szivárgásgyanú esetén segítséget lehet kérni a vízórától is, ha ugyanis azt látod, hogy magától pörög, viszonylag biztosan meg lehet állapítani, hogy elfolyik valahol a víz. Azonban ennek sem mindig vannak egyértelmű jelei. Ha például a zuhany környékén történik a szivárgás, mindig csak akkor fog elfolyni extra víz, amikor az ember fürdik, és ez sokszor lassan szivárog át a falba, és jelentkezik vizes foltként egy szomszédos falszakaszon vagy akár a fal túloldalán.
Melyik folt mire utal?
- Általában a foltszerűen vagy magasan megjelenő vizesedés esetében kell szivárgásra gyanakodni, ebben az esetben mindenképpen szakember segítségét kell kérni.
- Ha a folt egy vizesblokkal érintkező falon jelenik meg, akkor is szinte biztos a csőtörés, ehhez is szakértő segítségre lesz szükség.
- Ha a folt kicsivel azután jelentkezik, hogy az ember zuhanyzott, akkor lehet, hogy a kijutó víz szivárog be a falakba, Ilyenkor nem feltétlenül kell szakembert hívni, lehet, hogy az óvatosabb fürdés vagy egy újrafugázás megoldja a problémát.
- Ha nagy felületen, a falon körben terjed a vizesedés, az arra utalhat, hogy a szigetelés elhasználódott, már nem végzi jól a munkáját, vagy soha nem is vízszigetelték rendesen a házat.
- Ilyenkor érdemes ellenőrizni, nem folyhat-e az eresz, mert a falon lezubogó víz a fal tövében beszivároghat a falba. Az eresz lefolyóját is érdemes mindig legalább 2 méterre elvezetni a háztól.
- Ha a főfalak nem, csak a közfalak vizesednek, ott is valószínűleg szigeteléscserére lesz szükség. Ez többnyire régebbi házak esetében fordul elő, itt ugyanis még nem tartották olyan fontosnak a közfalak szigetelését, így az gyakran évekkel előbb elfárad, mint a főfalaké.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bármelyik eset áll fenn, szakember tud pontos tervet felállítani a megoldással kapcsolatban, és érdemes minél előbb intézkedni. Társasház esetében azt is meg kell vizsgálni, hogy csak az adott lakásban van-e probléma, vagy esetleg máshol van vizesedés. Akár az is elképzelhető, hogy a szomszédnál van csőtörés, mégis a te faladról mállik a vakolat. Ilyenkor vagy az illetékes szomszéddal, vagy a közös képviselővel kell beszélni.
Tíz tipp a vízvezeték-szerelőtől
Sok pénzt spórolhat meg az ember, ha néhány apróságra odafigyel, amikor a vizet használja otthon, és ahelyett, hogy maga próbálná megoldani a felmerülő problémákat, inkább szakembert hív. Mutatjuk, milyen tanácsaik vannak a vízvezeték-szerelőknek.
A képek forrása: Getty Images.