Hogyan lehet megvásárolni egy végrehajtás alatt álló ingatlant? Kérdések a tehermentesítésről
A végrehajtás alatt álló ingatlan is eladható és megvehető.
Az ingatlanhirdető oldalakon megannyi lakást és házat hirdetnek, de megesik, hogy nem egy hagyományos esettel találjuk szemben magunkat, hanem egy olyan ingatlannal, melyről kiderül, hogy végrehajtás alatt áll.
Bár sokan elszomorodnának, mert úgy gondolják, ez megbonyolítja, sőt ellehetetleníti az adásvételt, valójában egy végrehajtás alatt álló lakás, illetve ház eladható, csupán néhány formaságot kell elintézni. A speciális helyzetről dr. Markó-Lévai Szófiát kérdeztük.
Mit jelent, hogy végrehajtás alatt áll?
Az ügyvéd elöljáróban összefoglalta, pontosan mit jelent, ha egy ingatlan végrehajtás alatt áll. Magyarázata szerint pénztartozás esetén a jogosult fizetési meghagyásos eljárást vagy polgári peres eljárást indíthat az adóssal szemben, hogy a követelését behajtsa.
Végrehajtási eljárás jogerős fizetési meghagyás vagy bírósági ítélet birtokában kezdeményezhető. Ha a követelés alapjául szolgáló okirat (például kölcsönszerződés) közjegyzői okiratba lett foglalva, a megelőző eljárások lefolytatására nincs is szükség, azonnal meg lehet indítani a végrehajtási eljárást.
- A végrehajtási eljárás során a végrehajtó elsősorban az adós bankszámláján lévő összegből és munkabéréből próbálja meg behajtani a követelést. Ha előre látható, hogy a tartozást ily módon nem lehet viszonylag rövidebb időn belül behajtani, az adós bármilyen lefoglalható vagyontárgya (ingó és ingatlan) végrehajtás alá vonható. Ingatlan végrehajtási eljárásban történő lefoglalása úgy történik, hogy a végrehajtó a földhivatalban kezdeményezi a végrehajtási jog bejegyzését - fejtette ki az ügyvéd.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Végrehajtási joggal terhelt ingatlan vásárlása
Vevőként, érdeklődőként sokan visszahőkölnek, akik azt látják az ingatlan tulajdoni lapján, hogy az végrehajtással terhelt. Ez esetben az ingatlan eladójához kell fordulni.
- Amennyiben vevőként azt látjuk az ingatlan tulajdoni lapján, hogy végrehajtási jog van bejegyezve, úgy az adásvételi szerződés megkötése előtt tisztázni szükséges, hogy pontosan mekkora összeg megfizetése szükséges ahhoz, hogy a végrehajtó a teher törléséhez hozzájáruljon. Az eladónak kérnie kell a végrehajtótól egy tartozásigazolást erre vonatkozóan - mondja az ügyvéd.
Ezen a ponton lényeges az a részlet, hogy az eladó, mint adós, tudja-e rendezni azt a tartozást, ami miatt az ingatlanát végrehajtás alá vonták.
- Ha az eladó nem tudja rendezni önerőből a tartozást, akkor a vételár egy részét a tartozásigazolásnak megfelelően a vevő közvetlenül a végrehajtó részére fizeti meg. A tartozás megfizetését követően a végrehajtó kiadja az úgynevezett törlési engedélyt, melynek birtokában kérhető a földhivatalban a végrehajtási jog törlése, és így a vevő tehermentes tulajdont szerez. A teljes tartozás megfizetésével a végrehajtási eljárás befejezésre kerül - mondja dr. Markó-Lévai Szófia.
Végrehajtás alatti ingatlan az árverésen
Végrehajtás alatt álló ingatlannal árverésen is lehet találkozni, amennyiben a végrehajtó árverésre bocsátja azt. Ez egy másik, speciális eset. Az ügyvéd részletezte, mit kell tudni róla.
- Lehetőség van ingatlanárverésen is tulajdont szerezni, ha a foglalást követően a végrehajtó intézkedik az ingatlan árverés útján történő értékesítése iránt. A végrehajtási eljárás során lefoglalt és árverésre hirdetett ingatlanokat a https://arveres.mbvk.hu/arverezok/ honlapon lehet megtalálni. Vételi ajánlatot tenni, licitálni elektronikus úton lehet abban az eseteben, ha a becsérték 10%-ának megfelelő árverési előleget a végrehajtónál letétbe helyezték.
Az árverést követően a nyertes köteles a teljes vételárat megfizetni, a végrehajtó azt követően pedig megküldi az árverési jegyzőkönyv másolatát az ingatlanügyi hatóság részére az árverési vevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése végett. Adásvételi szerződés ebben az esetben tehát nem készül.
Ha az árverési vevő az árverési jegyzőkönyv aláírását vagy a teljes vételár határidőben történő megfizetését elmulasztja, előlegét elveszti - magyarázza az ügyvéd.
Dr. Markó-Lévai Szófia, ügyvéd
Kiemelt szakterülete az ingatlanjog, ezen belül is az ingatlanajándékozásra vagy -adásvételre vonatkozó szerződések készítése. Teljes körű ügyintézést biztosít ügyfelei számára a szerződés előkészítésétől kezdve a szerződés megkötésén át a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséig.
Ha nincs végrendelet
Speciális eset, ha haláleset bekövetkeztével nincs alapul vehető végrendelet, de lenne egy ingatlan, melynek így kérdéses a sorsa. Az ügyvédet kérdeztük, mi a teendő.
Mi lesz az ingatlan sorsa, ha nincs végrendelet, de vannak rokonok? Dr. Markó-Lévai Szófia ügyvédet kérdeztük
Végrendelet hiányában a helyzet árnyaltabb, mint akkor, ha az elhunytnak volt végakarata.
Elolvasom