Tökéletes konyha 10 négyzetméteren
A falakat nem tudod kiverni, de okos tervezéssel kis helyen is lehet kényelmes konyhád.
A kényelmes konyha kis alapterületű helyiségben is funkcionális és felhasználóbarát, emellett praktikus és áramvonalas. Nem kell sterilnek lennie, de nem is célszerű túldíszíteni, ebben a helyiségben elsősorban nem az esztétikai szempontok tartandók szem előtt.
Ha most rendezed be a konyhád, vagy a felújítását tervezed, először azt gondold végig, hogy mire és hányan használjátok, van-e szükség nagy munkafelületre, vagy inkább az étkezés színtereként funkcionál.
Ilyen és ehhez hasonló szempontok vezéreljenek elsősorban a konyhába kerülő bútorokat illetően, csak azután következzen a színek, minták, anyagok és a stílus kérdése.
A tervezés első lépései
Kezdésnek rajzold le a konyha alaprajzát egy papírra. Jelöld be a vízcsövek és a lefolyó helyét a mosogató és a mosogatógép számára, jelezd a radiátorokat és az elektromos vezetékeket, valamint az ablakokat. Gondold végig ezután, hogy elfér-e a helyiségben néhány külön álló konyhai bútorelem, vagy a kompakt, minden egybe típusú szekrény számára van csak hely, melyet kifejezetten kis lakások számára terveztek.
Mielőtt döntenél az elrendezéssel kapcsolatban, írd össze, hogy hogyan lehetne a jelenlegi felállást jobbá tenni. Megfelelő a szekrények és a fiókok aránya?
Nem lenne jobb helye a tányéroknak esetleg a konyhán kívül? A szokásaidat is gondold át: ha tudod magadról, hogy szándékaid ellenére úgyis mindig a munkapadon hagyod a citromfacsarót és a szakácskönyvet, jobb, ha nagyobb munkafelület mellett döntesz, mint az, hogy megpróbálsz újra és újra rendesebben viselkedni, mint ahogy szoktál.
Szempontok, ötletek, megvalósítás
A konyha tervezésénél nagyon fontos, hogy mindig egy képzeletbeli háromszög köré tervezd a bútorokat és a háztartási készülékeket: a mosogató, a tűzhely és a hűtő alkossa a három csúcspontot, ezek közé ne tegyél akadályokat. Az edénytartókat is tartsd távol a tűzhelytől, így nem is zavarnak majd, de nem is lesznek zsírosak a serpenyők és a lábosok. Az általában egyszerre használt dolgokat tartsd is egy helyen, legyen szó nagyobb készülékekről vagy apróbb eszközökről.
A szekrény munkafelülete
A munkafelületeknek vagy munkapadoknak elég erősnek kell lenniük ahhoz, hogy elviseljék az éles késeket, a forró fazekakat, serpenyőket, illetve elég szélesnek, magasnak kell lenniük ahhoz, hogy tudj rajtuk dolgozni, hogy ne kelljen nyújtózni vagy hajolgatni.
Ha teheted, legalább 90 cm széles munkapadot szerelj fel a mosogató közelébe, de, ha erre nincs lehetőség, legalább a magasság legyen olyan, ami tökéletesen megfelel az igényeidnek. Ügyelj arra is, hogy a tűzhely mindkét oldalán legyen legalább egy kevés munkafelület, hogy el tudd helyezni a forró edényeket, a fakanalat és hasonlókat.
Megvilágítás
A jó megvilágítás nagyon fontos a konyhában: a megfelelően elhelyezett munkafények praktikus és biztonságos konyhát eredményeznek. Fontos, hogy elég erős fényforrásokat helyezz el ott, ahol az alapanyagokkal dolgozol, éles késeket használsz, vagy forró ételt keversz. A spotlámpák tiszta, fehér fényt adnak, ezek kiválóak a munkapadhoz, a mosogatóhoz és a tűzhelyhez - a lámpákat a munkaterület fölé és kissé elé szereld fel. Ha ugyanis a fényt közvetlenül a fejed fölé teszed, a kezed árnyékot vet majd a munkapadra. A legjobb, ha a lámpákat a munkapad feletti konyhaszekrény aljára szereled fel, így adják a legjobb fényt.
Tárolás - kis konyhában a kényelem kulcsa
Ha azt szeretnéd, hogy aprócska konyhád is nyugodt, jól működő legyen, meg kell fékezned a káoszt. Lehetőleg semmit se tarts a munkapadon, hiszen értékes felület veszik el így.
A gyakran használt dolgokat egyébként is jobb derék- és vállmagasság között tartani, elkerülendő a mindennapos nyújtózkodást és hajolgatást. Asztalossal készíttess a konyhaszekrénybe forgatható tálcás polcot, hogy minden könnyen elérhető legyen. A késeket tartsd mágnesfalon, hogy mindig kéznél legyenek, és kevés helyet foglaljanak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szerelj vagy szereltess olyan sínt a felső konyhaszekrény alá, melyre akasztókat tehetsz. Ezeken többféle gyakran használt eszközt tarthatsz, többek között akasztós polcocskán a szükséges fűszereket.
Cikkünk megírásában Jane Burdon A kényelmes otthon című könyve segített.
OLVASD EL EZT IS!
- hiba
- konyha
Ezért kicsi és zsúfolt a konyhád!
- konyha
- lakberendezés
Plusz 5 négyzetméter a konyhába átépítés nélkül
- tervezés
- garzon